a osszeomlas 401Egyéb 

(Az eddiginél is nagyobb) katasztrófa következik? Tízezer kisvállalatra kerül lakat, 400 ezer alkalmazott köt ki az utcán?

a osszeomlas 401A Szerbiai Munkáltatók Uniójának vezetői úgy vélik, az adótörvény beharangozott módosításainak elfogadása következtében a jövő év végéig mintegy 10 ezer kisvállalkozás mehet tönkre. Szerintük az adómegterhelések az eddigieknél várhatóan 35-40 százalékkal lesznek nagyobbak.

Például január elsejétől a vagyonadót az ingatlanok piaci értéke alapján számolják el, a felmérést pedig az adóhivatal végzi, ami eleve nem sok jót sejtet.

Emellett megszűnnek azok az adóhitelek, amelyeket a cégek az alapeszközökbe való befektetésekhez vettek igénybe, pontosabban az állam ezeket nyereségalapként kezeli majd. Ez odáig vezethet, hogy számos vállalkozó – a nyereségadó fizetését elkerülendő – egyszerűen nem vásárol majd új felszereléseket, nem korszerűsíti a termelési folyamatot.

Plusz költséget von magával a pénztargépekbe beépítendő készülek kötelező megvásárlása, amely révén az állami szervek online tudják követni a befizetéseket.

A Szerbiai Munkáltatók Uniója szerint az említett és az ezekhez hasonló intézkedések 40 ezer munkahely megszűnéséhez vezethetnek.

F. L.

Hasonló bejegyzések