VMDP vs. VMDK – Pengeváltások a két párt között
Kisebb nézeteltérés alakult ki Csonka Áron a VMDK elnöke és Ágoston András a VMDP nemrégiben leköszönt elnöke között.
A vitát az váltotta ki, hogy a VMDP hírlevelében Ágoston „történelminek” nevezte a VMDK-t, erre válaszolt Csonka a pártja honlapján.
A válaszra újabb replika érkezett a VMDP hírlevél 292. számában, amelyben Ágoston a párt archívumból merített anyagokkal igyekszik alátámasztani az igazát.
A VMDK elnöke válaszában ugyanígy tesz.
Részlet a VMDP hírlevelének XI. évfolyamának a 292. számából:
Ágoston András:
Az olvasóhoz
Sajnálom, hogy az alábbiakban közölnöm kell a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) Hírlap 1997. április 10-én, az események sodrában megjelent első számát. Legszívesebben meghagytam volna valakinek, aki rászánja magát, hogy alapos monográfiában foglalja össze a történelmi VMDK, a vajdasági magyarság 1990-ben alakult első és évekig egyetlen politikai szervezetének tevékenységét.
Ami már most megállapítható: ez volt a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségi közösségek legnépesebb, politizáló, valóban érdekvédelmi szervezete. Szétverettetése két szakaszban zajlott le. A második szakasz azzal zárult, hogy Milosevic igazságügy-minisztere (politikai ellenszolgáltatás fejében) átadta azt egy puccsista csoportnak. Három nappal a döntés után létrehoztuk politikai és eszmei örökösét a Vajdasági Magyar Demokrata Pártot (VMDP).
Az alábbi közlés egyetlen oka az, hogy Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke felrója nekem, a „történelmi VMDK” kifejezés használatát. Lényegében azt, hogy így teszek különbséget a vajdasági magyarság első, egységes érdekvédelmi szervezete és a többi vajdasági magyar párt között. (http://www.vmdk.org.rs/hirek)
Szerintem a történelmi VMDK minden magyaré volt, az összes többi (leginkább belőle eredt) párt viszont a tagságáé. Hogy e pártok külön-külön mit tettek a vajdasági magyarság érdekében, nos, annak értékelése nem rám tartozik.
A „történelmi VMDK” kifejezést egyelőre az használja, aki indokoltnak tartja. A magam részéről a vitát lezártnak tekintem.
A levél folytatása, amely az archív anyagokat is tartalmazza IDE kattintva olvasható.
Csonka Áron válasza Ágostonnak:
Egyrészt, örülök annak amit Ágoston András megjelentetett 2013. december 21-én Hírlevelének 292. számában. Írása csak megerősítette álláspontomat: leváltását követően a VMDK új elnökkel folytatta munkáját és maradt a magyar autonómia program mellett. Tehát, a jogfolytonosság és az eszmei töltet maradt a forrásnál. Ennél fogva nem lehet a „történelmi” jelzőt alkalmazni, illetve mások nem lehetnek egy meglévő párt politikai vagy eszmei örökösei.
Másrészt, azt kell mondanom, hogy az 1996/ 1997-ben történtekről hitelesen csak akkor beszélhetnénk, ha az eseményekben részt vevők rámutathatnának az érem másik oldalára. Biztos vagyok benne, hogy dr. Páll Sándornak (és az óbecsei közgyűlés részvevőinek is) erről egészen más lenne a véleménye. Sajnos, ő ezt már nem tudja megtenni, korai halála miatt. Hadd beszéljenek helyette azok az írások, amelyek közzé lettek téve a VMDK régi honlapján.
Személyének a szocialistákkal való „összefésülésére” irányuló kísérletet nem tartom méltányosnak, és a politikai hagyatékának megcsúfolására tett lépést látom a hátterében. Míg mások az egérlyukban bujdostak, vagy a VMDK munkájának felfüggesztését javasolták, illetve „technikai” koalíciót kötöttek velük, addig dr. Páll Sándor volt az aki a szerb atyafiakkal tengelyt mert akasztani, és hitelesen, minden köntörfalazás nélkül kiállt a délvidéki magyarság érdekeiért az oroszlán barlangjában, azaz a szerbiai szkupstinában. A mai magyar parlamenti képviselők, hozzá képest, halvány amatőrök és eltörpülnek mellette. Talán az is említésre méltó, hogy a dr. Páll Sándor által vezetett VMDK volt az első magyar szervezet, amely csatlakozott a Zoran Đinđić nevével fémjelzett „Szövetség a változásokért” csoportosuláshoz (ez volt a későbbi DOS magja), ezzel is egyértelműen jelezve a demokratikus berendezés melletti elkötelezettségét.
Végezetül, Ágoston András írásomra reagálva elkerüli az általam felvetett területi autonómia tervezetének kérdését. Magyarán, hallgatásával elismeri létezését.
Részemről a vita lezártnak tekinthető.
A levél folytatása, amely az archív anyagokat is tartalmazza IDE kattintva olvasható.
H. Á.
