A délvidéki magyarok rossz memóriája I. rész

Néha teljesen kiakadok! Azon a rövid távú memórián, amivel honfitársaim zöme rendelkezik. Illetve szűk látókörűségen, amivel szemlélik a világot körülöttük. Lehet, hogy nem kellene – de ez van. Szóval ha már lehetőségem van arra, hogy ismét emlékeztessek mindenkit pár dologra – akkor azt négy-öt részben meg is teszem, főleg most, hogy jönnek különböző választások.

Első emlékeztető: A Fidesz az Isten, Orbán Viktor a kettős állampolgárság Grál-lovagja!

Kedves Olvasó! Ön rosszul tudja, hogy a Fidesz és vezérkara mindig is a határon túli magyarok istápolója volt és a kettős állampolgárság fő szószólója. Sőt!

2005. július 15-én a zentai VI. Nyári Ifjúsági Játékok keretében „Az Európai Unión belül és kívül” címmel lakossági találkozóra hívták Duray Miklóst, Kovács Miklóst, Tőkés Lászlót, Kövér Lászlót, Kasza Józsefet és Ágoston Andrást. Itt Kövér László felelőtlen, eleve bukásra ítélt és semmilyen hasznot nem hozó kezdeményezésnek mondta a népszavazást (a 2004-es decemberit). Kijelentette, hogy aki ilyet tesz nem méltó arra, hogy a nemzet érdekében szóljon. Kifejtette azt is, hogy a FIDESZ bele lett kényszerítve az eseményekbe. Úgy kellet nekik a népszavazás, mint púp a hátukra. (Év elején Erdélyben azt is elárulta, hogy csak azért támogatták az igent, mert belátták, hogy a nemet nehéz megmagyarázni a szimpatizánsaiknak!) Szerinte a december 5-e óriási károkat okozott, mert kiábrándította az embereket. „Olyan ez, mint, amikor rájön a kisgyermek, hogy nem a Jézuska hozza a karácsonyfát” – mondta Kövér. Tovább érvelve kifejtette, hogy elképzelhetetlen következményekkel járna, ha a külhoni magyarok megkapnák a magyar állampolgárságot, mert főként a fiatalok elköltöznének a szülőföldjükről. Legmegdöbbentőbb kijelentése az volt, hogy senki sem tudja Magyarországon, hogy az állampolgárság megadásával milyen törvényi előírásokat, szabályozásokat kellene még megváltoztatni. A hallgatóságból többen megemlítették, hogy akkor a szerbek valószínűleg „sokkal okosabbak”, mint a magyarok, mert ismerik a saját törvényeiket, és pillanatok alatt megoldották az országhatárokon kívül élő szerb emberek szerb állampolgársági kérdését – nem sokat agyalva a kérdésen.

A legfrissebb tény, hogy az Orbán-kormány hivatalos álláspontja 2001-ben a státustörvényről egy dokumentumban található (Martonyi János akkori külügyminiszter láttamozásával), melyet a Velencei Bizottság honlapján olvashat a kedves olvasó és ebben a szövegben a Fidesz az európai normákkal ellentétesnek, ezért elvetendőnek tartja a kettős állampolgárság megadását a határon túli magyarok számára!

A státustörvény ötlete 1999 őszén fogant meg Orbán Viktorék agyában, a törvényt pedig 2001. június 19-én szavazta meg az Országgyűlés. Célként – az össznemzeti együvé tartozás szimbolikus deklarálásán túl – a határon túl élő magyarok szociális helyzetének javítását jelölték meg. Alanyi jogú kedvezmények és támogatások: automatikus három hónapos munkavállalási engedély, utazási kedvezmények, nevelési-oktatási támogatás, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ezekre mindenki jogosulttá vált, aki rendelkezik magyarigazolvánnyal, amit a szomszédos országokban felállított ajánlóirodák javaslata alapján adott ki a magyar állam. A román és a szlovák diplomácia bőszen tiltakozott az egészségügyi, foglalkoztatási és gyereknevelési kedvezmények, illetve támogatások eme szövevényes rendszerének ötlete ellen, nem utolsósorban azért, mert szerintük a magyar parlament ezzel olyan jogszabályt alkot, amelyet az országhatárokon túl is hatályosnak tart – ami abszurdum. A feszültséget fokozta, hogy az Orbán-kormány a szomszédos országokkal való érdemi előzetes egyeztetés nélkül állt elő javaslataival. Michael Lake budapesti EU-nagykövet 2000 végén egyébként jelezte, hogy neccesek a kormány felvetései. Orbánék végül csupán két ponton engedtek a külföldi nyomásnak; kivették a külhoni gazdasági szervezetek támogathatóságára vonatkozó passzust, és az Ausztriában élő magyarok is kikerültek a képből.

Románia a törvény elfogadása után az Európa Tanács jogi albizottságához,

a Velencei Bizottsághoz

fordult június 21-én, hogy vizsgálja felül a státustörvényt a nemzetközi jogi normák fényében. Bár időben két nappal azelőtt történt, a magyar kormány mégis csak erre reagálva ugyanitt már azt indítványozta, hogy az összes hasonló témájú európai törvényről foglaljon állást a testület. 2001. augusztus 21-én a Külügyminisztériumunkból levél érkezett a Velencei Bizottsághoz, amely azt volt hivatott elmagyarázni, hogy nem akarunk mi semmi rosszat, csak szeretjük elcsatolt nemzetrészeinket, mégpedig és főként: ott, ahol vannak. Ez „A magyar kormány álláspontja a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvénnyel kapcsolatban” című brosúra az, ami most nyilvánosságra került – illetve a Velencei Bizottság honlapján eddig is ott volt, csak senki nem figyelt föl rá.

A szöveg imponáló alapossággal érvel amellett, hogy a státustörvényben éppen az a jó, hogy végre lehetetlenné tesz mindenfajta olyan követelést, amely a területi revíziót és/vagy a kettős állampolgárság megadását sürgetné. Merthogy ezek bizony – az Orbán-kormány szerint – csúnya dolgok, amelyek az európai jogi normákkal ellentétesek. Ügyes próbálkozás, de nem jött be. A Velencei Bizottság október 19-i jelentése egyrészt elismeri, hogy minden államnak joga van külföldön élő nemzettársainak támogatásokat adni, de hozzáteszi: kizárólag a nyelvi és kulturális jogok biztosítása céljából. Kapcsolattartás tehát igen, de szociális kedvezmények nem. A magyarigazolvány ráadásul egyfajta politikai köteléket hoz létre birtokosai és Magyarország között, ami nem elfogadható; a kiadást bonyolító ajánló szervezetek felállításával pedig a magyar kormány kvázi közhivatalokat létesít más országokban, ami minimum nem szokás; csakúgy, mint a szomszédokkal való egyeztetés nélkül dönteni ilyen horderejű kérdésben. A 2001. novemberi uniós országjelentés még ennél is szigorúbb; kerek perec kimondja, hogy a státustörvény több ponton ellentétes az európai kisebbségvédelmi normákkal – ezért, ha hatályba lépne, az akár Magyarország uniós csatlakozását is veszélyeztethetné.

Minthogy a 2002. január 1-jei hatályosuláshoz Orbánék ragaszkodtak, a nem túl elismerő nemzetközi értékelések hatására leültek érdemben tárgyalni Szlovákiával és Romániával. 2001. december 22-én ilyen előzmények után született meg a híres-hírhedt

Orbán-Nastase-paktum,

amelynek eredményeként kiiktatták a rendszerből az ajánló szervezeteket, szűkítették az érintettek körét (nem magyar rokonoknak nem jár semmi), viszont az automatikus három hónapos munkavállalási engedély lehetőségét minden román állampolgárra kiterjesztették. Az uniós csatlakozás miatt a státustörvény 2002-ben gyakorlatilag kiheréltetett – amit az immáron kényszerítő erejű uniós jogi normákkal magyarázhatunk.

Minden jel arra mutat, hogy a Fidesz szíve szerint sosem verné nagydobra, miféle érvekkel agitált 2001-ben nemzetközi porondon, hogy a státustörvény szalonképességéről meggyőzze a közösséget.

A most látókörbe került 2001-es dokumentum fényében nem könnyű válaszolni arra a kérdésre, hogy mit is gondol a Fidesz valójában a kettős állampolgárságról; hisz – mint annak már írásos nyoma is van – 2001-ben még nemzetpolitikájuk gerincét alkotta e megoldás (és a területi revízió gondolatának) elutasítása. (2000-től kezdődően megközelítőleg két éven át vezető fideszes politikusok interjúiban is többször elhangzott: a letelepedés nélküli kettős állampolgárság ötletére határozottan nemet mondanak.) E frissen megismert szöveg mellett is több minden utal arra, hogy

a Fidesz nem akart adni

magyar állampolgárságot a határon túl élő magyaroknak. Egyrészt a decemberi népszavazás kapcsán többen úgy fogalmaztak a párt felső vezetéséből, hogy ez az egész úgy kellett nekik, mint púp a hátukra, csak hát kényszerhelyzetben voltak. További érv, hogy ha valóban akarnának ilyet adni, az Orbán-kormány alatt belevághattak volna.

Két eset lehetséges. Vagy a 2001-es álláspontjuk igaz, és akkor mostanság utaznak népámításban; vagy mindig is szerették a kettős állampolgárságot, csak éppen a 2001-es diplomáciai feszültségek közepette jobbnak látták elhazudni valódi szándékaikat, nem mellesleg egy igen tekintélyes nemzetközi plénum előtt. Ki-ki döntse el, melyik a szimpatikusabb. Az viszont biztos: számítanak a megvezetett kettős állampolgárok szavazatára idén májusban.

Részlet az Orbán-kormány 2001-es státustörvény-magyarázatából (nem hivatalos fordítás)

“2. A törvény alapvető célja és sajátosságai

a) A szomszédos államok területi integritásának elismerése: a területi revízió és a kettős állampolgárság határozott elutasítása

2.1. A kérdés kiindulópontja a magyar alkotmány 6.3. bekezdése, amely kimondja: „A Magyar Köztársaság tudatában van az országhatárokon kívül élő magyarokkal szembeni felelősségének, és segíti őket abban, hogy ápolják kapcsolataikat Magyarországgal.”

2.2. Ez a rendelkezés a külföldi magyarokkal kapcsolatos magyar politika általános kerete, a szóban forgó törvény ennek egy kidolgozottabb megfogalmazása. A törvény, csakúgy, mint a magyar jog egésze, elismeri a szomszédos államok területi integritását, semmilyen módon nem ismeri viszont el a területi revízió gondolatát és a kettős állampolgárság fogalmát.

2.3. Továbbá a törvény elismeri, hogy a külföldi magyarok az adott államok állampolgárai, és világosan elutasítja azt a gondolatot, hogy a magyarként való önmeghatározás a kettős állampolgárságon alapulhasson. A külföldi magyaroknak nyújtott magyar támogatás mindig is a többi európai állam gyakorlatának megfelelően történt, és a továbbiakban is így fog történni. Jóhiszeműen figyelembe véve az európai normákat, kellő figyelmet fordítva a szomszédos államok közti együttműködés elvére, Magyarország, amikor anyaországként a szomszédos államokban élő magyarokkal foglalkozott, mindig is tudomásul vette, hogy semmiféle állampolgárság-szerű viszonyban nincsen velük.

2.4. Célunk tehát valójában az (amint azt a törvény elfogadása mellett érvelő jogi kiindulópontokban is lefektettük), hogy egyrészről elősegítsük, ösztönözzük a magyar kisebbség szomszédos országokban maradását azáltal, hogy megakadályozzuk esetleges elvándorlásukat Magyarországra; másrészről pedig, hogy hozzájáruljunk Magyarország és kisebbségben élő magyarság közti kulturális kötődés megőrzéséhez. Vagyis a törvény azt a magyar szándékot bizonyítja, amely egyszer és mindenkorra választ kíván adni azokra a híresztelésekre, melyek szerint irredenta követeléseink volnának bármely magyar nemzetiségűek által lakott külföldi területtel szemben, illetve kettős állampolgárságot kívánnánk adni az ilyen területeken élőknek. A törvény szándékában és szövegezésében is arra törekszik, hogy a magyar nemzetiségű, származású embereket összekösse a kultúra és az oktatás kötelékein keresztül.”

(Gye)