Egyéb 

Bozóki Antal: Folytatódnak a kisebbségellenes cselekmények

Már az újév első napjaiban folytatódtak a kisebbségek elleni zaklatások, incidensek. A pravoszláv karácsony szentestéjén (január 6.) Újvidéken, „a telepi háza előtt, négy férfi megállította Oláh Vince roma aktivista, zeneművészt, többször megütötte, könnyebb fejsérüléseket okozva neki”.
           
A Magyar Szó az esetről a január 9-i és 10-i számában ír.[1] Mindkét alkalommal a lap újvidéki, illetve a 12. és a 10. oldalán. (A belgrádi Danas c. napilap a január 9-i számában a negyedik, belpolitikai oldalon foglalkozik a történtekkel.)[2]

 

Oláh Vince (Dávid Csilla felvétele)
            
A Magyar Szónak ebben a számában, ezúttal az 5. oldalon, láthatjuk Dr. Kemény Ferenc az újkori olimpiai játékokat elindító Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapító tagjának és a Magyar Olimpiai Bizottság első titkárának nagybecskereki mellszobráról készül felvételt, amelynek talapzatát horogkereszt ékesíti, a Szerbia és a „k… Mađarima” (f… a magyaroknak) szavak kíséretében.[3]
 
 Kecskés István fotója
 
Ha tovább lapozunk, a 13. oldalon, arról értesülünk, hogy „az ünnepekben Ada központjából ellopták Bakos Kálmán és Halász József bronz mellszobrát”. A „két kommunista népvezér” – minősít a lap – mellszobra „vélhetően színesfémtolvajok áldozata lett”. Az eseményről a lap ezúttal a 13. oldalon számol be.[4]
 
 
Az ünnepekben tűnt el a két szobor (Csincsik Zsolt fotója)
 
A Magyar Szó egyetlen (január 9-i) számában tehát három kisebbségellenes eseményről olvashatunk: Az 5. oldalon egy szoborrongálásról, a 12. oldalon egy fizikai támadásról, a 13. oldalon pedig két szoborlopásról. 
 
Az események kapcsán több kérdés is feltevődik: Vajdaságban csökkenek, mint ahogy egyes politikai vezetők állítják, vagy növekszenek a kisebbségellenes cselekmények? Hány ilyen cselekmény történik, amelyről a nyilvánosság nem szerez tudomást? Mit tesz a szerb állam a megszüntetésük érdekében? Hogyan lehetséges az, hogy egy nemzeti kisebbségi újság a belső, községi oldalakon tudósít olyan eseményekről, amelyek az egész közösséget érintik, ahelyett, hogy a legerélyesebb hangot ütné meg? Ugyanakkor, a szerb Danas a belpolitikai oldalon és részletesebben foglalkozik Oláh Vince megverésével. A Magyar Szó szerkesztőségnek a szégyene és politikai érzéketlenségének az újabb bizonyítéka ez. 
       
                 Újvidék, 2014. január 12. 
BOZÓKI Antal

[1] (szb): Megverték Oláh Vincét. Magyar Szó, 2014. január 9. 12. és (szb): Retteg a családjáért. Magyar Szó, 2014. január 10. 12.

[2] Beta/D.D.: Pretučen romski aktivista Olah Vince [Megverték Oláh Vince roma aktivistát]. Danas, 2014. január 9. 4.

[3] K. I.: A „sportváros” és „büszkesége”, Magyar Szó, 2014. január 9., 5.

[4] csin: Szobortolvajok garázdálkodtak. Magyar Szó, 2014. január 9., 13.
 

Hasonló bejegyzések