Egyéb 

A legtöbb Nyugat-Európába érkező bevándorló a szomszédból jön

http://pannonrtv.com/web/wp-content/uploads/2013/11/eu-bevandorlas.jpgA közvélekedéssel ellentétben a nyugat-európai országokba elsősorban nem a kelet-európai térségből, hanem más nyugati országokból érkeznek a legtöbben, csak őket általában nem tekintik bevándorlónak – mondta Soltész Béla, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos segédmunkatársa egy budapesti konferencián szerdán.  

A Közép-európai Egyetemen az EU szakpolitikáiról rendezett tanácskozáson a kutató kiemelte: bevándorlóknak általában azokat nevezik, akik nem abban az országban élnek, ahol születtek, és gyakran a gyermekeiket, az unokáikat is annak tekintik még.

Bár a legtöbb nyugat-európai bevándorló a térség más országaiból érkezik, őket nem számítják a bevándorlók közé, ahogyan azt David Cameron brit miniszterelnök utóbbi időkben tett nyilatkozatai is mutatják – emlékeztetett.   

Közölte: a Svájcba érkezők nagy része a szomszédos országokban született, Franciaországba pedig – a gyarmati múlt örökségeként – a legtöbben Algériából, Marokkóból, továbbá Portugáliából, Olaszországból és Spanyolországból mennek. Nagy-Britanniába – ugyancsak a gyarmati rendszer miatt – Indiából és Pakisztánból érkeznek a legtöbben, és bár utánuk valóban Lengyelország a legnagyobb „küldő ország”, a sorban Írország és Németország következik – magyarázta.   

Arra is kitért, hogy Magyarország különleges helyzetben van, hiszen a legtöbb bevándorló a szomszédos Romániából és Szerbiából érkező magyar nemzetiségű ember, de sokan jönnek Németországból, Ausztriából és Kínából is.

 

Hasonló bejegyzések