Miért lenne ésszerű, ha azok a délvidéki magyarok is a Jobbikra szavaznának, akik nem értenek egyet az ideológiájával?
Az, hogy a külhoni magyarság egyszerűsített honosítási eljárásban részesülhetett, kizárólag a Jobbik érdeme. Ha nincs a Jobbik, nem is vehetnénk részt az anyaországi választásokon. Ennek tükrében abszurdum lenne nem a Jobbikra, hanem például a Fidesz önző bizniszpártra szavazni.
Lássunk pár példát, hogyan vélekedett a Fidesz a külhoni magyarság állampolgárságáról.
A zentai VI. Nyári Ifjúsági Játékok keretében 2005. július 15-én „Az Európai Unión belül és kívül” címmel lakossági találkozóra hívták Duray Miklóst, Tőkés Lászlót, Kövér Lászlót, Kasza Józsefet és Ágoston Andrást. Itt Kövér László, a Fidesz élvonalbeli politikusa és a magyar parlament jelenlegi elnöke felelőtlen, eleve bukásra ítélt és semmilyen hasznot nem hozó kezdeményezésnek mondta a népszavazást (a 2004-es decemberit). Kijelentette, hogy aki ilyet tesz nem méltó arra, hogy a nemzet érdekében szóljon. Kifejtette azt is, hogy a Fidesz bele lett kényszerítve az eseményekbe. Úgy kellet neki a népszavazás, mint púp a hátára. Aztán Erdélyben azt is elárulta, hogy csak azért támogatták az „igent”, mert belátták, hogy a „nemet” nehéz lenne megmagyarázni a szimpatizánsaiknak!
Martonyi János fideszes külügyminiszter 2001-ben kijelentette, hogy a Fidesz az európai normákkal ellentétesnek, ezért elvetendőnek tartja a kettős állampolgárság megadását a határon túli magyarok számára!
Ha a Fidesznek nem is lettek volna ilyen megnyilvánulásai – gondolkozzunk logikusan – vajon az Orbán-kormánynak miért nem jutott eszébe az egyszerűsített(?) honosítás 1998. és 2002. között? A válasz egyszerű: nem volt egy komoly jobboldali riválisa. Az utóbbi években van. Teljesen egyértelmű tehát, hogy a Fidesz sohasem tette volna lehetővé számunkra a honosítást, ha nincs a Jobbik. A magyar állampolgárságot csakis és kizárólag a Jobbik nyomásgyakorlásának köszönhetjük.
A délvidéki magyarság jobban tájékozott része nagy (talán utolsó) reményt fűz a Jobbikhoz. Vezetői többsör hangsúlyozták: mindent megtesznek, hogy az anyaország Szerbia uniós csatlakozását a délvidéki magyar autonómiájához kösse, vagyis szükség szerint éljen a vétójoggal.
Aligha lehetnek illúzióink, ami a Fidesz jövőbeni magatartását illeti. Ultimátum és vétójog felhasználása nélkül, simán megszavazná Szerbia uniós tagságát. Azt követően az itteni magyarok élete akár pokollá is válhatna. Nem mintha a mostani helyzetük mennyei víziókat ébresztene bennük, de amint a szerbek elérik a céljukat, a délvidéki magyarok sorsa az eddiginél is bizonytalanabb lesz. Az unió biztosan nem védi meg őket. Felvidék és Erdély példája bizonyítja az anyaországon kívüli, unióban élő nemzettársaink teljes kiszolgáltatottságát.
Figyelembe véve a délvidéki magyarokkal szembeni gyakori diszkriminációt, a szerbek uniós álmának megvalósítása esetén az elnyomás a mostaninál is elképesztőbb méreteket ölthet. A szerbek ugyanis most még kvázi visszafogják magukat, nehogy uniós vágyuk beteljesületlen maradjon. Pontosabban: igyekeznek (bár ez is vitatható, főleg az MNT hatáskörének megnyirbálása tükrében) a „kisebbségi” jogok tiszteletben tartásának látszatát kelteni (amihez a VMSZ „a Szerbiában minden rendben” típusú kijelentéseivel asszisztál nekik).
A délvidéki magyarok egyvalamiben reménykedhetnek: hogy a Fidesz hatalma alatt Szerbia nem kerül az unió közvetlen közelébe, s a mostani vagy a következő anyaországi választásokon a Jobbik győz, vagy legalább annyira megerősödik, hogy a mérleg nyelvét képezi majd a parlamentben. És megfelelő pillanatban meglebegteti a vétójogot a szerbek orra előtt, amennyiben nem lesznek hajlandóak megadni a délvidéki magyarok területi autonómiáját.
Miért érdemes még a Jobbikra szavazni? Az anyaországi pénzeket a fideszes kormány a VMSZ-en keresztül juttatja el az itteni magyarságnak, ami azt jelenti, hogy tizenegynéhány családnál és pár VMSZ-es intézménynél köt ki. Senki másnál.
A Jobbik, amely már kiismerte a VMSZ-t, a támogatást minden bizonnyal átláthatóbb módon továbbítaná azoknak, akiknek valóban szükségük van rá. Ez mindenkinek az érdeke, a nézeteitől függetlenül.
Mi a garancia arra, hogy a Jobbik különb lenne, mint a Fidesz? A bizonyítottan korrupció- és spiclimentes múltja, a következetes magatartása, a külhoni magyarság iránti őszinte és szeretetteljes viszonyulása. Vagyis mindaz, ami a Fideszből hiányzik.
A Jobbik az egyetlen autentikus nemzeti párt az anyaországban, amely bármikor hajlandó kiállni a külhoni magyarságért.
Szerintem aki nem a Jobbikra, hanem, mondjuk, a Fideszre voksol, saját maga és családjának jövője ellen szavaz.
F. L.