Botrány: Több vajdasági kórházban is megtagadták a terhes nők ellátását, mert nem volt hitelesített betegkönyvük
Több vajdasági egészségügyi intézmény is megtagadta az egészségügyi szolgáltatásait azoknak a terhes nőknek, akiknek nem volt hitelesített betegkönyvük.
Tették ezt annak ellenére, hogy az érvényben levő törvény szerint a terhes nőknek, a gyerekeknek és a kismamáknak joguk van az egészségügyi ellátás igénybe vételére, függetlenül az egészségbiztosításuktól – közölte a tartományi ombudsman. A törvény 2013 novemberében lépett hatályba, alkalmazása pedig azt jelenti, hogy a kiskorúaknak, a terhes nőknek és a kismamáknak a szülőstől számított egy éven át teljes körű egészségügyi ellátásra van joguk, beleértve az orvosságokhoz való jogot és a gyógyíttatásuk utazási költségeinek megtérítését is.
Ezeket a jogokat egészségügyi biztosítás és hitelesített betegkönyv nélkül is megvalósíthatják, a költségeket pedig a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap állja – áll a közleményben.
Beta nyomán L.Cs.