eileenlorenzoEgyéb 

Elkapták a gyilkost – pedig 1974-ben ölt!

eileenlorenzoÖsszeért két DNS-minta a rendőrségi adatbázisokban, és kiderült, hogy a minták ugyanattól az embertől valók. A véletlen egy 40 éve megoldatlan gyilkossági ügyet zárt le.

1974-ben shrewsbury-i otthonában leszúrták az akkor 21 éves Eileen Ferrót. Kedden a rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt.

A CNN szerint Lonzo G. bútorkiszállítóként dolgozott négy évtizede, és egy nappal a gyilkosság előtt járt a megölt nő lakásán. Az ügyészség szerint eddig mégsem került a gyanúsítottak közé.

A most 69 éves, Georgia államban élő gyanúsítotthoz DNS-minták alapján jutottak el. A nyomozók leadták az 1974-es bizonyítékokat a labornak, hogy hátha találnak valamilyen DNS-nyomot. Közben pedig Lonzo G. egy másik ügyben felfüggesztett büntetést kapott, amely miatt viszont DNS-mintát kellett szolgáltatnia. A két DNS így véletlenül összeért a rendőrségi adatbázisokban, így megtalálták a régi gyilkosság valószínűsíthető elkövetőjét.

Korábban több bűntette volt, amely miatt elítélték: 1974-ben megerőszakolt egy nőt, azután pedig elkapták lejárt jogosítvánnyal való vezetéssel is.

(origo.hu nyomán)

Hasonló bejegyzések