Egyéb 

Extrém szánkózás a németeknél (+18)

Topless szánkó-világbajnokságot rendeztek a hétvégén a németek.

Bár a Magdeburg melletti lejtőkön nem volt olyan magas a hőmérséklet, mint a francia Rivié­rával egy szélességi fokon lévő Szocsiban, a látvány itt sokkal szívmelengetőbb volt, mint a téli olimpiai játékokon. Míg a szokatlanul enyhe időjárásban ott többnyire síruhájuk felsőjétől szabadulnak meg a versenyzők, addig itt csak a bugyi maradt rajtuk.

A nagyobb hatás kedvéért a legtöbben mindössze a kötelező védőfelszereléseket, sisakot, kesztyűt és persze a lábbelit hagyták magukon – természetesen a férfiközönség nagy örömére. Azt nem tudni, hogy az eredmény vagy inkább a küllem alapján döntöttek a bírák, és a győztesről sem jött még hír, de nagy az esélye, hogy a nyertes itt és most, csak és kizárólag mellbedobással nyerhetett.

Vélhetően csak a bátrabb hölgyek indultak a nem mindennapi világbajnokságon, olyanok, akik nemcsak az (enyhe) hideget, de a vizslató szemeket is jól tűrik magukon, hiszen a közönség igencsak élvezte a nem mindennapi látnivalót.

Blikk nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések