Öreg Dezső: Sajtószabadság
Kiderült, hogy Szerbiában szabad az újságírás. Viszonylag. Legalábbis a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságíró jogvédő szervezet felmérése szerint. Nem kerültünk ugyan a legjobb 50 közé sem, de a 180 országban végzett kutatás alapján elfoglalt 54. hely majdnem az előkelő középkategóriának számít. Attól függ, ki mennyire igényes. Mert van, aki direkt szereti, ha korlátozzák a szabadságát. Akkor érzi magát biztonságban. Természetesen csak az újságíró társadalomról beszélek. A korlát fogódzó is. Afféle szemellenző, nehogy más irányba forduljon tekintete. Belekapaszkodik az újságíró ember, lecsapja a fejét és járja a kitaposott utat. Kissé unalmas foglalkozás, igavonó fajtának való, de nemigen lehet eltévedni. Főleg, ha a zablát is lazán tartja a szájában. Hogy könnyen irányítsák.
Szóval Szerbia 54-ként megelőzte Horvátországot, amely a 65. és Bosznia-Hercegovinát, amely a 66. helyet foglalta el. Közvetlenül előttük, a 64. helyre sorolták be Magyarországot. És toronymagasan vezet Montenegró meg Macedónia előtt. Az előbbi csupán a 114., az utóbbi pedig a 124. A volt jugoszláv tagköztársaságok közül csak Szlovénia jár előttünk a média szabadságát illetően. Az ottani kollégák a 34. helyet érdemelték ki a világon. Nem véletlen ez a kiérdemlés kifejezés, mert a sajtónak bizony harcolnia kell a szabadságáért. Másképpen ráteszik az újságíróra meg az újságra is azt a bizonyos szemellenzőt.
Érdekes pillantást vetni a legjobbakra, illetve a legkevésbé szabadnak minősítettekre is. Akárcsak a korábbi években, Finnország, Hollandia és Norvégia továbbra is a sajtószabadság Mekkájának számít. A médiát teljes mértékben ellenőrző diktatórikus rendszer pedig ezúttal is Szíria, Türkmenisztán, Észak-Korea és Eritrea. Egyébként nem mellékes a jelentésnek az a része sem, amelyben kiemelik, hogy az oknyomozó újságírókat és az állami szervekből adatokat kiszivárogtató forrásaikat már az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is majdnem terroristaként kezelik. Általános jellemzője a 2012 decembere és 2013 októbere között végzett felmérésnek, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok hátráltatják az újságírók munkáját. Már amelyikét – tegyük hozzá malíciózusan. Az sem érdektelen, milyen módszerekkel dolgozik a Riporterek Határok Nélkül. Több tényezőt mérlegel. Az egyik a médiával való visszaélés. A másik a pluralizmus foka, a médiumok függetlensége, a környezet és az öncenzúra, a jogi keret – mármint amelyik a sajtószabadságot szavatolja és nem utolsó sorban az átláthatóság, valamint a műszaki felszereltség. És az sem mellékes, hogy a listát kérdőíves adatgyűjtés alapján állítják össze. Újságírókat kérdeznek, újságíró szervezetek, médiakutatók és jogászok véleményét kérik ki. Mondjuk a média gazdasági meg jogi helyzetéről, az újságírókra nehezedő nyomásról.
Nem ismeretes, hogy vizsgálta-e a Riporterek Határok Nélkül a kisebbségi újságírás sajátos helyzetét egyik vagy másik országban. Pedig bizony nem ártana egy ilyen felmérést elvégezni. Hogy a kisebbségi jogok gyakorlásán belül mennyire kerülhet a politika befolyása alá a sajtó. Különösen az új európai demokráciákban, ahol a nemzeti érdekek örve alatt szépen rá lehet tenyerelni a médiára is. Ha már a nagyok (USA, Nagy Britannia) megtehetik. Egyébként is, ki az ördögöt érdekel mondjuk néhány tíz- vagy százezer kisebbséginek a sajtószabadságra való joga? Ha egyáltalán van ilyen elvárás, megfogalmazott, jól artikulált, a nemzeti közösség valós érdekeit szem előtt tartó követelés. Pedig kellene, hogy legyen. Mindenek előtt a kisebbségi sajtó képviselői, a kisebbségi nyelven tájékoztató újságírók részéről. Hogy a többségi nemzet szemében is természetes követelménnyé váljon. Mint mondjuk abban a Finnországban, amely a legutóbbi kimutatás szerint is az első a sajtó szabadságának tiszteletben tartása szempontjából. Mint ahogy a budapesti finn nagykövetség honlapján olvasható: „Finnország a világ egyik legdemokratikusabb országa, melynek kormánya tiszteletben tartja a mindenkit megillető szólásszabadságot.” Továbbá, hogy: „A finn sajtó a kiadók és az újságírók önszabályozó folyamataként működik.” Tehát a szakma diadalmaskodik a politika felett. Itt még ilyen követelés sem formálódott meg, nemhogy gyakorlat. Sem a többségi, sem a kisebbségi közösségben.
Öreg Dezső – Napló
