21882Egyéb 

Tud Ön a sorok között olvasni?

21882Okos emberek arra tanítottak meg az évek során, hogy tanuljak meg a sorok között olvasni. Tanuljak meg, mert ott van valahol a teljes igazság elrejtve. Én szót fogadtam és próbáltam, próbálom a mai napig ezt a szokásomat megtartani. Nem egyszer vettem már hasznát ennek a szokásnak és most megosztom Önökkel a legújabb “információkat”. Már ami a VMSZ választási és valódi arcát jelenti. A dőlt betűvel szedet mondatokat a Magyar Szóban megjelent írásból idézem és azokat P. István, P. Bálint és V.László mondotta. Utána a valódi jelentés áll.

Elsősorban a magyar kisebbség érdekeit képviseltük eddig is, és ezután is ezt fogjuk tenni. Véleményem szerint elsősorban a saját és családi érdekeiket védték és képviselték eddig, de azt körömszakadtáig. A mi választási programunk magyar választási program, de nem egy magyarkodó program. Inkább magyar(áz)kodó programnak nevezném. Ha a magyarkodó kifejezés azt jelenti, hogy a nemzetem érdekeit tartom szem előtt elsősorban (persze nem más nemzetek kárára!), akkor a mondat ezen része igaz, mivel a VMSZ már a megalakulása pillanatától (VMDK szétrobbantása) nem képviseli a délvidéki magyarokat. Ezért gondoljuk azt, hogy minden vajdasági magyar számára támogatható. Kimaradt a megfélemlített és félrevezettet szó a mondatból. Szeretnénk, ha minél többen, nagyon sokan, soha nem látott számban szavaznának erre a programra, mert azt bizonyították az elmúlt évek, hogy a Vajdasági Magyar Szövetségen kívül állhatatosan a parlamenti csatározásokban senki más nem védi a vajdasági magyar emberek érdekeit. Ez főleg a magyarverések elismerésében és az autonómia harcban különösen megmutatkozott! Igaz? Akkor, amikor a szavazatokat kell besöpörni, akkor megjelennek, és elhúzzák a mézesmadzagot a polgárok orra előtt. A választás másnapján pedig elfelejtik, hogy egyáltalán erre jártak. Na, ezek az első igaz mondatok a VMSZ vezér szájából, amikor a pártjáról beszél. Azt gondolom, hogy a többi között ezzel a realitással kell szembenézni és világosan fogalmazni. Ez pedig a második.

A legnagyobb délvidéki magyar párt választási programját Bátran, de felelősséggel jelmondattal hirdette meg. Azért választottuk ezt a jelmondatot, mert úgy gondoljuk, hogy tömören kifejezi a VMSZ működésének tartalmát és mikéntjét. A tömör kifejezés így hangozna: Hátra! De félősséggel! Csak egy bátor tettet mondjanak! Csak egyet! Éppen ma van hét éve annak, hogy a 2007-es választásokat követően a VMSZ parlamenti párt lett. És ezen hét év alatt a családi bankszámla gyarapodásán túl, mit tud felmutatni a VMSZ? Normális MNT-t? Bővülő autonómiát? Beruházásokat, munkahelyteremtéseket? Javuló közbiztonságot? Bátornak lenni a politikában azt jelenti, hogy amikor arra szükség van, meg kell fogalmazni a mondanivalónkat, illetve az is bátorság, hogy szükség esetén önuralmat gyakoroljunk. A VMSZ bátorsága abban áll, hogy érdekeinek megfelelően hol ezzel, hol azzal fekszik össze, figyelmen kívül hagyva az őket bársonyszékbe juttató embereket. Az önuralom meg a “befogom a számat, mikor a nagyok beszélnek”-ben merül ki. Mi ezt az elmúlt hét évben sikerrel tettük. Harmadik igaz mondat. Soha sem versengtünk a nagyotmondásban. Persze, mert nem volt kivel! Meg különben is, az elmúlt években olyan rutinra tettek szert, hogy nem is lehetne versenyezni velük. Mindig reális mondatokat fogalmaztunk meg. Itt egy pici nyomdahiba történt, lemaradt egy “i” és “r” betű, helyesen: irreális. Ezt szeretnénk a jövőben is folytatni. Negyedik igaz mondat.

Miből lehet megélni, hogyan lehet biztonságban lenni, hogyan lehet egészségügyi ellátáshoz jutni? Ezzel kapcsolatban nemcsak felvetéseink vannak, hanem megoldásaink is. Olyan megoldások, amelyek egyrészről állami megoldásokat kell hogy jelentsenek, másrészről azt szándékozzuk, hogy akár a gazdasági szférában, akár a szociális gondoskodás szférájában önálló kanálisokat indítsunk el és építsünk. Ha az eddigi hét év, amit a parlamentben töltöttek (teljesen feleslegesen!) nem volt elég nekik ahhoz, hogy hozzákezdjenek dolgozni, megoldásokat keresni, akkor majd a következő ciklus elég lesz rá? Remélem, ezt már senki sem veszi be. Az állami megoldáson túl már finoman jelzik, hogy a gazdaságban “önálló kanálisokat” nyitnak meg. Magyarán: privatizálás folyamán, amit még nem loptak el, azt most majd megteszik. A VMSZ tényleg a javunkat akarja, de emberek! Az istenért se adjuk oda! Erre megvan az esélyünk annak a beszélgetésnek és megállapodásnak az alapján, amelyet nem egészen egy hónappal ezelőtt Orbán miniszterelnök úrral folytattam, illetve elértem vagy elértünk. Ötödik igaz mondat. Egységben az erő – többet lehet lopni.

Pásztor Bálint arról beszélt, hogy ebben az országban a szegénység és a kilátástalanság egyre nagyobb teret nyer. A VMSZ szerint Szerbia nem egy élhetetlen ország. Kíváncsi lennék, mit mondana P. Bálint úr, ha havi 18-22 ezer dinárból kellene megélnie. Akkor is mosolyogva mondaná, hogy “Szerbia nem egy élhetetlen ország”? Biztos ezért húznak külföldre a fiataljaink. És nem csak a magyarok!

Mi úgy gondoljuk, hogy érdemes itt maradni, dolgozni, alkotni, de ez csak akkor lehetséges, ha a politika sokkal inkább a kisemberek felé fordul. Magyarán: még többet kell az itthonmaradottaknak dolgozni ahhoz, hogy továbbra is a megszokott életszínvonalat tudják biztosítani maguknak a meszesek. Jobban fognak ránk figyelni.Köszi szépen, szép kis jövőkép. Nem vártuk a választásokat. Hatodik igaz mondat, mert egyre jobban rezeg a léc (bocsánat, bőrfotel) alattuk és félnek az eredményektől. Nekünk már most vannak válaszaink, kezdeményezéseink az új kormány számára, hogy mit hogyan kellene csinálni, hogy az ország kijusson a kátyúból. Dejó! És mi a fenét vártak ezzel hét évig? Miért vették fel a fizetést? Egyébként meg el is várnánk azoktól, akik kátyúba juttatták az országot, hogy ki is húzzák onnan! Ingyen és szemlesütve.

A VMSZ az egyetlen párt, amely kezdeményezi a termőföld eladhatóságát szabályozó törvény megváltoztatását, mégpedig azzal a céllal, hogy megakadályozzák, hogy a külföldiek a hazai gazdákkal egyelő feltételek mellett vásárolhassanak termőföldet Szerbiában 2017. szeptember 1-től. Amennyiben a parlamenti lehetőségre gondol, akkor elképzelhető a mondat igazság volta, egyébként ez egy óriási hazugság. A többi, kisebb magyar pártok között is van pl. az MRM, amelyik hasonlóan gondolkodik Az sem meglepő és szokatlan, ha lopott tollal szeretnének ékeskedni a választók előtt. Én remélem, hogy ez ügyben megértésre találunk az új kormánynál, és megvédhetjük a gazdáinkat az oligarcháktól meg a nyerészkedőktől is. Remélem itt magukra is gondolt.

V. László szabadkán ámította a népet, hintette a port. Szorgalmazni fogjuk az alkotmányba és a jogszabályokba foglalt kisebbségi jogokat. Fogják? És miért nem tették ezt az elmúlt húsz évben? Választási reklámszövegnek jó: azt mondjuk, amit az emberek hallani akarnak. Hátha mégegyszer ránk adják a voksukat. Vajdaság státuszával kapcsolatban is vizsga előtt áll Szerbia meg a szerbiai pártok. Féligazság. A VMSZ is vizsga előtt áll! Egyszer végre ki mer-e állni az ittélő magyarok autonómitörekvése mellett? Vagy lapít és meghunyászkodik, mint eddig!?

Ez nem jelenti azt, hogy eladtuk magunkat, hogy tülekedünk a bársonyszékekért, hanem azt jelenti, hogy készek vagyunk a teher egy részét viselni azon az úton, amíg Szerbia jobb társadalommá válik. Nyomdahiba: felesleges a “nem” szócska és a “hanem” helyett a “végre” szót kell érteni. Úgy gondoljuk, hogy csak ebből a pozícióból valósíthatjuk meg a programunkat. Hetedik igaz kijelentés, már ha az önös célok megvalósítását tekintjük programjuknak..

A VMSZ Bátran, de felelősséggel meghirdetett kampánya során a következő egy hónapban mintegy 300 rendezvényt tart. Uram, hölgyem! Elgondolkodott azon, hogy ez mennyibe kerül? És azon, hogy ezt ki finanszírozza? Mert hogy nem a meszesek a saját zsebükből, abban biztos lehet.

Ha ezek után is a VMSZ-re szavaz, tisztelt délvidki választó polgár, viselje mosolyogva és vidáman a következő éveket. És ne merjen panaszkodni.

(Gye)

 

Hasonló bejegyzések