Egyéb 

,,Környezetidegenség” miatt Aracsról eltávolíttatnák a kopjafákat – Úgy fest, ebben partner a VMSZ vezette MNT is

kopja1Az ősi székely-magyar szimbólumok ellen indított támadást a tartományi múzeum vezetése, miután környezetidegennek nevezte a Törökbecse melletti aracsi pusztatemplom közelében lévő kopjafákat és a tavaly nyáron felállított kettős keresztet. A délvidéki magyarság megmaradása jelképének rendezési terve szerint el akarják a kopjafákat és a keresztet távolíttatni a jelenlegi helyükről. Az aracs-turizmus.info portál felhívja a nyilvánosság figyelmét a felszentelt emlékoszlopok megvédésére, mivel azok semmilyen módon nem veszélyeztetik vagy károsítják a megőrzésre és konzerválásra váró pusztatemplomot.

Nebojša Stanojev, a Vajdasági Múzeum régésze  az aracsi pusztatemplom tövében álló kopjafákat környezetidegenségre hivatkozva távolíttatná el. Erről többek között az Aracs folyóirat 2013/1. számában lehetett szintén olvasni, ahol Ózer Ágnes, a Vajdasági Múzeum igazgatója (az MNT tagja a VMSZ-es listáról) arról írt, hogy „vannak ott valami kiállított „totemek” a romtemplomnál, amelyek Stanojev kolléga szerint nem odaillők”.

 

kopja2

kopja3

T. T.

Hasonló bejegyzések