Egyéb 

Videó: A hangyák tutajjá alakulnak, hogy mentsék a királynőt

fireantsA közösségalkotó rovarok jól szervezett, együttes munkával képesek túlélni akár természeti katasztrófákat is.

Árvíz idején a hangyakolónia képes élő tutajjá alakulni, hogy a sérülések és a halálozások minimalizálásával biztosítsák egymás és a királynőjük túlélését.

Az ártereken élő hangyákról már korábban kiderült, hogy összekapaszkodnak árvízkor, de ennek az élő tutajnak a szerkezeti felépítéséről, alakjáról és társadalmi struktúrájáról alig volt ismerete a szakembereknek.

A jelenség jobb megértése érdekében a svájci Lausanne-i Egyetem biológusaként dolgozó Jessica Purcell és kollégái hangyákat gyűjtöttek be egy svájci ártérről és laboratóriumi körülmények közt vizsgálták, hogy a különböző összetételű – munkásokat, királynőket és fejlődő lárvákat, bábokat felsorakoztató – populációk miként reagálnak az árvízre. A szimuláció során a kutatók megfigyelték, hogy a dolgozók, a lárvák és a királynők helyét a tutajon.

A PLOS ONE című folyóiratban közölt eredményeik szerint a dolgozók a fészek legsebezhetőbb és legértékesebb tagját, a királynőt helyezték a tutaj közepére, legalulra pedig a víznek remekül ellenálló lárvák majd a kitűnő regenerálódó képességgel bíró dolgozók kerültek, ezáltal minimalizálva a sérüléseket és a pusztulást.

„Azt feltételeztük, hogy a legjobban alámerülő hangyák fizetik a legnagyobb árat, ezért igencsak meglepődtünk, amikor azt láttuk, hogy a hangyák szisztematikusan a kolónia legfiatalabb tagjait helyezik oda” – emelte ki Purcell. Mint hozzátette, a további kísérletekből kiderült, hogy a lárvák és bábok a hangyatársadalom leginkább úszóképes tagjai és a tutajozás nem csökkenti a túlélési esélyeiket, vagyis ez a felállás a leghatékonyabb megoldás a kolónia számára.

(mti, ng.hu)

Hasonló bejegyzések