Szenzációs felfedezés a Délvidéken! Átírhatja a valóságot!
Művészettörténeti szenzáció rázta meg a világot! Elfeledett, reneszánsz kori művész munkáira bukkantak véletlenül lelkes politológia szakos egyetemisták, amikor a szakdolgozatukhoz kerestek anyagot egy levéltárban. (Egyébként az ötletet Lezsák Sándor nemrégen Szabadkán tett látogatása és beszéde adta a fiataloknak).
A főleg latin nyelven íródott (a köznép által érthetetlen) írások a festőművész, szobrász, politikus polihisztor látomásainak gyűjteménye néhány festmény társaságában lapult eddig egy birkabőr mappában.
Stephanicus Pastoricus pályájának korai szakaszáról a tudomány keveset tud, és még születésének pontos évét is homály fedi. Szülei mészégetők voltak, innen a művész ragadványneve, a Meszes, követőinek pedig a “meszesek”. Josephus Kaszani műhelyében tanult, és legkorábbi művei, köztük a Zentán készített “Világosság Minek Szakikáim” (1994) is közös munkájuk volt. Önálló működése 2007–től dokumentálható. Jellegzetes ecset- és szókezelése utánozhatatlan a politikai palettán.
A képeinek hátterében békésen legelésző juhnyáj a közmegegyezés szerint legalábbis pastoricusi motívumnak számít. Juhnyáj legelészik a fiatal Stephanicus Pastoricus méltán leghíresebb festményének, a Hazugok és Haladók házassága című mű hátterében is. A címet az utókor adta, a talányos témájú műről csak annyi tudható, hogy valószínűleg választásokra készült. A nász olyan pompás allegória alkotására csábította a megrendelőt és művészt egyaránt, amelyek akkor is a hatalomról, a gyorsan múló emlékezetről, a be nem váltott ígéretekről, az álnokságról és az örök politikáról kívánnak szólni. A nemrégen restaurált festmény ugyanis oly tökéletes eleganciával mutatja a néző semmibe vételét, az önös és családi érdekek előtérbe helyezését, a lélek és a szemlélő elárulását – hogy az már-már félelmetes. Ez adja a kép aktualitását is.
E festménnyel lényegében lezárult a pályakezdő korszak. Pastoricus eltávolodott attól a közegtől is, amelyből származott és amely a talányosan allegorikus, művelten ún. “meszes” képeket éltette és ihlette.
Közel egy évtized állt rendelkezésére (pontosabban hét év), ahhoz, hogy új stílusában elmélyedjen, s azt a tökélyig fejlessze. Az újszerűen fölfogott színezéssel (piros-kék dominancia), hierarchikus kompozícióval valósította meg hatalmát, utóbbiban a centrális diktatúra dominál a demokrácia megkerülésével – így telítve drámai dinamikával a délvidéki táj és ott élők életét.
I. Orbán király megrendelésére készítette azokat a költői hangulatú képeket, amelyek általában allegórikusan jelenítik meg az itt élők helyzetét – jóval elrugaszkodva a valóságtól. A délvidéki mester immár elnyerte a tartomány hivatalos festőjének címét, ezzel együtt a legfontosabb politikai megbízásokat, s az efféle megbízások teljesítésénél a nem egyértelmű fogalmazásmód, a fenséges és alaptalan derű, a magisztrális látvány kibontása számított nélkülözhetetlenebb szempontnak.
Későbbi sorsáról csak annyi bizonyos, hogy hirtelen és váratlanul tűnt el a közéletből, akárcsak mestere Josephus Kaszani. További vizsgálódások lesznek szükségesek a jövőben a művész teljes megismeréséhez és megértéséhez, azt remélve, hogy az őt megillető helyre fog kerülni a hálás útókor révén.
Gye
