„Bátor” és felelős: megmondta, hogy összeáll a fekete ördöggel, betartotta az ígéretét!
Emlékeznek még a Magyar Koalíció választási szövetségre? Nem is olyan régen, 2008-ban három délvidéki magyar párt összefogott. A Magyar Remény Mozgalom akkor még nem létezett, Röszi pártja (MPSZ) pedig nem csatlakozott a (VMSZ, VMDP és VMDK alkotta) szövetséghez.
A történelmi VMDK szétverése után (amelyet ugyebár zömében a mai VMSZ-esek hajtottak végre) ez volt a legnagyobb, legszélesebb körű délvidéki magyar összefogás.
P. István, a VMSZ akkor még viszonylag friss elnöke úgy ítélte meg, hogy az itteni magyarság a pártok egységére vagyik, s ha ez létrejön, sok szavazatot hozhat a konyhára. Elhatározta, hogy úgymond „különb lesz” elődjénél, mokány Józsinál, és kezet nyújtott az addig halálos ellenségként kezelt, folyamatosan becsmérelt feleknek. A koalíció nem maradt fenn sokáig. Miután Istvanék úgy ítélték meg, kipréselték a maximumot ebből a „projektből”, elhasznált papírzsebkendőként dobták ki a partnereket.
Fizetett politikai hirdetés |
|
Lássuk azonban miket mondott a Magyar Koalíció megalakulását követően a VMSZ elnöke. Az idézett mondatok a Családi Kör hetilapban 2008. április 17-én megjelent interjúból származnak. Rendkívül sokatmondó, tanulságos, sőt megdöbbentő idézetek következnek, amelyek közvetlenül rávilágítanak Istvánék jellemvonásaira és hozzáállására.
– A Magyar Koalíció nem egyszerűen csak három párt összefogása, hanem a közösség összefogása, és ezt tartom a legnagyobb eredménynek, mert ez olyasmi, amire nem is számítottam.
Ezt mondta 2008-ban a VMSZ elnöke, aki öt és fél évre rá már szóba sem akart állni a többi délvidéki magyar párttal, a legnormálisabb párbeszedét is elutasította. Ehelyett a szerb pártokkal egyezkedett, most a szerb zászló színeivel kampányol és az átvedlett radikálisok vezette szerb kormányba készül beolvasztani a pártját.
*Léteznek-e olyan pártok, amelyekkel elképzelhetetlennek tartják az együttműködést a választások után?
– Nincsenek.
*Tehát a radikálisokkal is hajlandóak együttműködni?
– Igen, bár attól függ, mit értünk együttműködés alatt. Annak nem látom lehetőségét, még elméleti szinten sem, hogy országos vagy tartományi szinten parlamenti többséget vagy kormányt alkossunk a radikálisokkal. Egyetlenegy kérdés van, amely számomra ezt meggondolandóvá teszi, az pedig az, hogy mi fog Szabadkán történni. A Magyar Koalíciónak Szabadkán meg kell őriznie vezető szerepét. Ha ezt a fekete ördög segítségével tudjuk csak elérni, akkor az ő segítségével fogjuk elérni. Nem készülök erre, de nem tudom elfogadni, hogy Szabadkát elveszítsük, és hogyha kell, az ördöggel is hajlandó vagyok összeállni Szabadka megőrzése céljából.
*Mit jelent pontosan az, hogy „elveszíteni Szabadkát”?
– Ez azt jelenti, hogy elveszítjük a politikai befolyásunkat Szabadkán, azt jelenti, hogy olyan polgármestere lesz a városnak, aki nem tud magyarul. Ebbe én nem vagyok hajlandó belemenni, és ezért bármilyen árat hajlandó vagyok megfizetni. Nekünk vezető szerepünk kell, hogy legyen a várost irányító koalícióban.
Megállapíthatjuk tehát, hogy P. István 2008-ban sem mondott igazat. Azt nyilatkozta, nem hajlandó belemenni abba, hogy Szabadkának olyan polgármestere legyen, aki nem tud magyarul. Márpedig belement. Nem is egyszer. Saša Vučinić és Modest Dulić is Szabadka polgármestere volt. Egyikük sem tud magyarul. A VMSZ ennek ellenére Szabadkán (is) koalícióban volt a Demokrata Párttal.
Kiderült: az sem igaz, hogy P. István csak Szabadkán hajlandó szövetkezni a fekete ördöggel, „országos vagy tartományi szinten pedig elméletileg sem”. A VMSZ most gyakorlatilag is összeáll az akkori radikálisokkal. Igaz, most másképpen hívják őket.
Nem tudok róla, hogy a délvidéki magyarság tömegesen kérte, követelte volna a VMSZ-től, „álljon már össze a fekete ördöggel”.
Az ördögnek viszont nagy lehet a vonzereje.
A dőlt betűkkel kiemelt szövegrész a Családi Körből származik
F. L.