A német kormánynak nincs okosabb dolga, mint bővíteni a ferde hajlamúak örökbefogadási jogát
A német kormány a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párok örökbefogadáshoz fűződő jogainak kiterjesztéséről fogadott el törvényjavaslatot.
A parlamenthez benyújtott javaslat alapján a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párok előtt megnyílik az úgynevezett szukcesszív – egymás utáni – örökbefogadás lehetősége.
A tervezetet azután dolgozták ki, hogy az alkotmánybíróság egy tavalyi döntésében alaptörvény-ellenesnek minősítette azt a szabályt, miszerint tilos örökbe fogadni a partner korábban örökbefogadott gyermekét.
A kormány javaslata szerint ezt a szabályt eltörlik, így jogilag a pár mindkét tagja az örökbefogadott gyermek szülője lehet.
A tervezetet kidolgozó igazságügyi tárca vezetője, Heiko Maas a kormányülés után tett nyilatkozatában kiemelte, hogy az új törvény fontos lépés a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párok teljes jogegyenlősége felé.
A német jog nem ismeri a melegházasság intézményét, de a bejegyzett élettársi kapcsolat formája már 2001 óta létezik. Összesen mintegy 34 ezer (?!) ilyen kapcsolatot tartanak nyilván.
Az alkotmánybíróság tavaly egy másik ügyben is a két jogintézmény egyenlősége felé mutató döntést hozott, kimondta, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párokat is megilleti a házastársaknak járó adókedvezmény.
MTI nyomán F. L.