Pajtić a „haladók” kezére játszaná Délvidéket?
„A vajdasági statútum elfogadásával és az alkotmány módosításával megteremtődnének a föltételek ahhoz, hogy az év végéig rendkívüli tartományi választást tartsanak” – jelentette ki Bojan Pajtić vajdasági kormányfő.
Szerinte a mostani gondokat úgy lehetne orvosolni, ha elfogadnák az alkotmánnyal összehangolt finanszírozási törvényt, amely több pénzt biztosítana fejlesztésre. Utána el kellene fogadni a statútumot és megváltoztatni az alkotmányt.
„Így szavatolnák a tartományi intézmények zavartalan működését, és még az idén meg lehetne szervezni a választást” – vélekedik Pajtić.
A demokrata hatalomnak látszólag nem áll érdekében az előrehozott választás, mivel ha idén tartják meg a tartományi választásokat is, akkor nagy valószínűséggel a „haladók” kezére játsszák a tartományi parlamenti helyek többségét is, így az országgyűlés után Vajdaság tartományban is ők kerülhetnek hatalomra.
(rtv nyomán M.B.)