Andrej Kiska Szlovákia új elnöke
Andrej Kiska független jelölt nyerte meg a negyedik közvetlen szlovák elnökválasztást a leadott voksok csaknem 60 százalékával a szombati második forduló nem hivatalos végeredménye szerint.
A statisztikai hivatal (SÚSR) által 99,9 százalékos feldolgozottságnál nyilvánosságra hozott adatok szerint a második, döntő fordulóban az ellenzéki pártok által is támogatott Andrej Kiskára a szavazók 59,5 százaléka voksolt. A másik jelölt, Robert Fico hivatalban lévő szlovák kormányfő a voksok 40,5 százalékát kapta meg.
Kiska a bejelentés utáni sajtótájékoztatóján azt mondta: megtartja a választás előtt tett ígéreteit, minden szlovák állampolgár elnöke lesz, és mindent megtesz azért, hogy visszaadja az elnöki tisztségnek az azt megillető megbecsülést, valamint „emberi arcot” akar kölcsönözni a politikának.
(MTI nyomán)