A Manchester United leigazolná az új Puskást
A 15 éves Puskás Martin a PSV Eindhoventől kerülhet át a Manchester Unitedhez. A névrokonság csak véletlen, de előtte is nagy jövő állhat.
A Blikk szerint „minden követ megmozgat” az angol Manchester United, hogy megszerezze az U15-ös magyar válogatott Puskás Martint. A fiatal tehetség jelenleg a holland PSV Eindhoven középpályása, de már volt próbajátékon is az angol csapatnál, ahol elégedettek voltak vele. Mint írják, angol lapértesülések szerint a United konkrét ajánlatot készül tenni a PSV-nek Puskásért.
Puskás Martin Veszprémben kezdett focizni, volt egy évet az Illés Akadémián, majd szüleivel Hollandiába költöztek. – Óvodás korától neveltük, már nagyon fiatalon olyan erős ballábas lövése volt, hogy felborult tőle a kapu – mesélte a lapnak Rugovics Vendel, Puskás nevelőedzője.
A 15 éves focista csak névrokonságban áll Puskás Ferenccel, azonban Szombathelyen csak Öcsi bácsinak becézték, tehetsége és neve miatt.
Belvon Attila, az U15-ös válogatott szövetségi edzője szerint Puskás tudása alapján kiemelkedik a társai közül. – Jó felfogású, intelligens, remek fizikummal megáldott, technikailag kimagaslóan képzett játékos, akire nagy jövő vár, ha továbbra is ilyen egyenletesen fejlődik – árulta el a lapnak a szakember. – Martin erős személyiség, ami pozitív hatással van a csapattársaira is, a középpálya több pontján is bevethető.
A Premier League a világ legjobb bajnoksága. Tisztában vagyok vele, hogy nemcsak tehetség és szerencse kell, hanem kemény munka is, hogy elérjen oda az ember – nyilatkozott Puskás Martin a lehetséges átszerződésről.
(alfahir.hu)