Egyéb 

40 éve nem jár már Szabadkán a villamos

Volt egyszer egy város, ahol előbb volt villamos, mint Szegeden, Temesváron, vagy Eszéken. Igen, ez a város Szabadka volt, ahol már 40 éve nem halljuk a villamos csilingelő hangját. A fiatalok számára valószínűleg furcsa, de abban az időben nem volt busz, és autóból is nagyon kevés volt. Így a többség számára a villamos volt a fő közlekedési eszköz.

 
Szabadkán 1897. és 1974. között közlekedett a villamos, melyen naponta több százan utaztak. Abban az időben hatalmas felelőssége volt a villamosvezetőnek, hiszen még sok gyár működött ahova villamossal utazott az alkalmazottak egy része. Így ha a villamos késett, akkor a munkás is. Az pedig baj volt.
 
Most elképzelni sem tudjuk, de Kisbajmok volt a fő állomás. Ezt követte a Gájeva, a Juranics kitérő, majd a Szarvas patika, a Nagytemplom és a Rudics utca. Innen tovább haladva megállt a Városházánál, majd következett a kanyar a Sárgaháznál. Ott mindig váltani kellett a vágányt, hogy a villamos erre, vagy arra tudjon tovább haladni. A villamos egyik vágánya az üdülő település – Palics felé kanyarodott, útba ejtve a villanytelepet, az édességgyárat, a húsüzemet, és a szeszgyárat, a másik pedig Szabadka Sándor városrészébe tartott, ahol a tejfeldolgozó, a kenyérgyár és a vagongyár állt.
 
A hatvanas évektől már nem fejlesztették a szerelvényeket, így az a villamos megszűnéshez vezetett. Ezt a tényt rengetegen sajnálják a mai napig is, de az idősebbek mindig jó érzéssel gondolnak vissza arra az időre, amikor a csilingelő járgánnyal utaztak. A villamos utolsó útjára 1974. április 2-án indult el Kisbajmokról, délután 5 órakor.(Cc)

Hasonló bejegyzések