Egyéb 

Vona Gábor Gyöngyösön szavazott (Képek)

Vona Gábor ma reggel leadta szavazatát saját választókerületében és szülővárosában, Gyöngyösön.

Facebook-oldalán így ír a pártelnök a mai napról:

Ma végre elérkezett az a nap, amire több hónapja várunk mi, jobbikosok. Nem volt egyszerű eljutni idáig, sok ezer tagunk és szimpatizánsunk dolgozott erőt megfeszítve azért, hogy minél jobb eredményt tudjunk elérni. Köszönöm mindenkinek a sok áldozatot, amit vállaltak ők és családjuk is. Már csak két kérésem van mára: először is menj el és szavazz a Jobbik jelöltére és listájára, másodszor pedig próbáld meg még minél több ismerősödet meggyőzni erről!

A Jobbik elnöke feleségével és kisfiával jelent meg a Pátzay János Zeneiskolában kialakított 6-os szavazókörben. Vona Gábor a szavazást követően úgy nyilatkozott, hogy továbbra sem kívánja megtippelni a választás eredményét, de az biztos, hogy „meglepetést fognak okozni”. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje kijelentette: tisztességes kampányt folytattak, nem szálltak be a sárdobálásba, hanem a programjukat igyekeztek minél több embernek bemutatni.

Vona Gábor közölte: a Jobbik kormányra készül. Ha ez nem sikerül, akkor ellenzékben lesznek, nem kötnek koalíciót sem a Fidesszel, sem az MSZP-vel – mondta. A pártelnök elmondta azt is, hogy azért jelentkezett át Gyöngyösre szavazni, mert szombaton részt vett egy városi fesztiválon. Hozzátette: kíváncsi arra is, hogyan hat a szavazásra a kampánycsend eltörlése. A nap folyamán Budapestre utazik, majd este visszatér választókerületébe, „remélhetőleg ünnepelni” – fogalmazott.

Képek: Béli Balázs

alfahir.hu


Hasonló bejegyzések