Hátborzongató bűncselekmény: Órákig kínozta a két nőt az afganisztáni veterán
Borzalmas halált halt a 32 éves Nicole Waterhouse, aki közös lakásban élt a 23 éves Karen Browne-nal New Yorkban. A fiatalabb nő még ágyban volt vasárnap délelőtt, amikor egyszer csak megjelent a hálószobájában az exbarátja, és rátámadt.
A lány segítségére sietett a lakótársa, ám a korábban Afganisztánban katonaként szolgáló Jeremy Green (26) mindkettőjüket megsebesítette, majd külön-külön szobákban túszul ejtette őket.
Ezután iszonyatos borzalmak kezdődtek. Miközben a férfi sört ivott és telefonálgatott, közel kilenc órán keresztül módszeresen kínozta két áldozatát. Egy üvegcseréppel és bicskával szurkálta és vagdosta, valamint fojtogatta őket.
A fiatalabb nőt egy övvel igyekezett megfojtani, háromszor megvágta a torkát, összeszurkálta, és párnát préselt a hasára, hogy a vérzést gyorsítva siettesse a halálát. Karennek mindkét tüdeje és a gerince is olyan súlyosan megsérült, hogy meg sem tudott mozdulni. Mégis életben maradt, és iszonyattal hallgatta, ahogy a lakótársa a másik szobában kétségbeesetten sikoltozik, miközben a férfi vagdossa és szurkálja.
A másik nő, Nicole testén 65 sérülést találtak, ő belehalt az órákig tartó kegyetlen kínzásba. A brutális gyilkos, miután azt hitte, mindkét nővel végzett, magához vette a mobiltelefonjukat, a bankkártyáikat meg az ékszereiket, és otthagyta őket.
Browne életét szerencsére sikerült megmenteni.
Green nem tudott magyarázatot adni emberetelen tettére, a pszichiátriai vizsgálat pedig teljesen normálisnak találta.
A gyilkosságért életfogytiglant kapott, a gyilkossági kísérletért 24 évet, így élete végéig rács mögött marad.
A képen: Jeremy Green és áldozatai
Bors nyomán F. F.