„Meglepetés”: Újraválasztották Kim Dzsong Unt
A várakozásoknak megfelelően megerősítették szerdán Kim Dzsong Un észak-koreai elnököt az ország legfontosabb döntéshozó testületének, a nemzetvédelmi bizottságnak a vezetői tisztségében.
Az észak-koreai központi hírügynökség jelentése szerint a „történelmi pillanatot” a képviselők „kitörő éljenzéssel” fogadták az egy hónappal ezelőtt újraválasztott parlament első ülésén.
A nemzetvédelmi bizottság a diktatórikus berendezkedésű ország legfontosabb döntéshozó testülete, amelynek vezető posztját két évvel ezelőtt, apja, Kim Dzsong Il halála után foglalta el a 31 év körüli vezető. (Pontos életkora nem ismert.) Phenjan szerint a (Nyugat által csak látszatparlamentnek tartott) legfelsőbb népi gyűlés döntése Kim újraválasztásáról az egész nép akaratát tükrözi.
Az észak-koreai törvényhozás évente általában egyszer vagy kétszer ül össze, ilyenkor a kormánypárt átfogó döntéseit ratifikálja. A parlament várhatóan új tagokat is kinevez a nemzetvédelmi bizottságba, miután hogy tavaly decemberben hazaárulás vádjával kivégezték a befolyásos testület egyik alelnökét, Kim nagynénjének férjét, Dzsang Szong Teket.
(origo)