A szerbiai pártok fele késik a pénzügyi elszámolásuk benyújtásával
Csak 50 politikai párt adta át eddig éves jelentését a korrupcióellenes ügynökségnek, holott a leadási határidő ma éjfélkor lejár.
Minden regisztrált politikai pártnak, illetve más olyan politikai szervezetnek, amelyeknek képviselői vannak a testületekben, azaz a 90 polgári szervezetnek és a 97 politikai pártnak április 15-én éjfélig kellett volna elektronikus formában leadniuk a jelentéseket, majd további nyolc napjuk volt arra, hogy írásban is leadják az elektronikus vonalkóddal ellátott jelentéseket.
A jelentésben a politikai szervezetek minden bevételét és kiadását fel kell tüntetni az elmúlt naptári évre, vagyis 2013-ra vonatkozólag, valamint a szervezet teljes vagyonáról is jelenteni kell. Ennek alapján a nyilvánosság betekintést nyerhet a politikai szervezetek pénzelésébe, ráláthatnak arra, hogyan és mire költik pénzeszközeiket, függetlenül attól, hogy azok köz- vagy magánforrásokból származnak.
Amennyiben a politikai szerveztek nem adják le az éves jelentésüket, a jogi személy 200 ezer dinártól 2 millió dinárig terjedő büntetéssel, a felelős személy pedig 50 ezertől 150 ezer dinárig terjedő büntetéssel sújtható.
Mostanáig a korrupcióellenes ügynökség a törvény alapján 28 esetben kérelmezte büntetőjogi eljárás indítását az éves jelentés leadásának elmulasztása miatt.
László Gyula, a Magyar Remény Mozgalom (MRM) Pénzügyi és Fegyelmi Bizottságának elnöke elmondta, hogy az MRM a törvényes határidőn belül eljuttatta mindkét formában a tavalyi évről szóló pénzügyi jelentését. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az ide vonatkozó törvény hátrányosan érinti a kisebbségi pártokat, mivel mindegyik pártnak kötelezően meg kell bíznia egy pénzügyi felügyelőt a költségek átvizsgálásával, amely szerv olykor akkora összegeket számol fel, mint egy-egy párt éves vagy féléves forgalma. Ezt a feladatot az adóhatóságnak és a korrupcióellenes ügynökségnek kellene elvégeznie. Az MRM képviselője hozzátette, hogy sajnos a pénzügyi ellenőrzések terén továbbra is kettős mérce érvényesül, annak ellenére, hogy a haladók hatalomra kerülésüket követően a korrupció felszámolását ígérték. Vannak olyan nagy pártok, melyeknek a kétes forrásokból származó bevételeiket továbbra sem kell igazolniuk, és ez nincs rendjén.
Tanjug nyomán T. T.