Interjú Rúzsa Magdival

Losonc Csongor beszélgetett Rúzsa Magdival a szegedi koncertje előtt. A tehetségkutatók sztárgyáraiból tucat számra kitermelt hullócsillagok között nehéz igaz gyöngyöt, tiszta fényű esthajnalcsillagot találni. Általában a sztárpalánta show műsorok felfedezettjei másfél év múlva a Mariana-árok mélységű feledés ködébe merülnek. Azonban van kivétel, és nem csak azért, hogy bármiféle szabályt erősítsen.

– Hogy vagy, hogy érzed magad? Sok koncerted van mostanában?

Jól vagyok nagyon, köszönöm. Hála Istennek sok koncertem van, de csak most kezdődik igazán a koncert szezon. Mellette a pesti színházban is van egy előadásom, és ez mellett sok egyéb tennivalóm is akad. Dolgozom az új dalokon, úgyhogy most van teendő bőven.

– Szoktál-e hazajárni?

Szoktam hazajárni, majd most is megyek nemsokára, amint lesz rá lehetőségem. Nekem csak apum maradt otthon Kishegyesen, de nagyon sokat járunk Újvidékre is. Úgyhogy ha csak tehetjük hazalátogatunk, de mondjuk tavaly egész nyáron nem volt alkalmam. Utoljára azt hiszem pont így húsvét környékén voltunk otthon.

– Kishegyes egy művészetben termékeny település, nagyon sok író, költő, festő született ott. Hogy gondolod, mennyire volt rád ez hatással?

Kishegyes egy nagyon költői hely. Nekem nagyon sokat adott, hogy ott születtem. Például az jut most eszembe, hogy mennyire ösztönösen neveltek bennünket, diákokat ebbe az irányba. Nálunk minden évben megrendezik a Csépe Imre szavalóversenyt, ahol az elsősöktől kezdve mindenkinek nagyon kell készülni. Aztán az osztályokból kiválogatják, hogy kik mehetnek tovább a községire. Valahogy már gyerekkortól ösztönösen belenevelik az emberbe a versek iránti szeretetet. Talán ezért is van, hogy a könyv az mindig is nagyon erősen jelen volt az életemben, már pici gyerekkoromtól kezdve.

Illetve nem csak Kishegyes, hanem maga a falusi lét, amit adni tud, az szerintem megfizethetetlen. Amikor mezítláb szaladgálhatsz kint a határban… Persze az nagyon más világ volt, mint most. Ha egy nap én is szülő leszek, nem tudom, hogy merném-e csak úgy elengedni a gyerekemet, hogy szaladozzon kint az utcákon, ahogy mi szaladgáltunk.

Tudod, nekem olyan igazi gyerekkorom volt. Amikor tudod, melyik a széna és melyik a szalma illata. Ezek szerintem nagyon fontos dolgok. Főleg úgy, hogy ma meg ugye abból élek, hogy a saját érzéseimet és élményeimet kell megírnom, és elénekelni. Úgyhogy nagyon sokat adott.

– És most, hogy Budapesten vagy, hogy tudod ezeket a dolgokat pótolni?

A várost is nagyon szeretem. A falusi létet gyerekként nagyon élveztem, kamaszként viszont kezdett szűkké válni. Akkor kerültem Szabadkára. Szabadkát nagyon nagyon szerettem.

Aztán mikor Szabadkáról megint visszakerültem Hegyesre, egy ideig elég melankólikus voltam. Nyilván egy kamasz gyereknek más dolgok az

Nagyon gyorsan alkalmazkodom, és ahogy elkeveredtem Pestre, imádtam azt, hogy amerre járok ezer arc néz rám. Nagyon szerettem fürkészni mások gondolatát, tekintetét. Tudod, Hegyesen, ha szembe jönnek velem hárman, akkor nem tudom eldönteni, hogy esküvő vagy temetés. Ehhez képest Budapest hatalmas váltás volt, de én imádtam. És a mai napig nagyon szeretem, de közben, ahogy múlik az idő, úgy megint érzem, hogy húz kifelé a szívem, és egyre jobban vonz, hogy de jó lenne, ha lenne egy kis saját kertem. Ezeken régen nevetgéltem, és nem gondoltam, hogy ilyen leszek, de örülök, hogy ilyen lettem. Én az a típus vagyok, akinek az erkélyen – ahol másnak virágocskái nekem – paradicsom, meg fűszernövények teremnek. Biztos vagyok benne, hogy ahonnan jöttem, mármint a falusi lét adta ezt. Az érzés,  hogy tudom milyen a saját paradicsomom, tudom, hogy mi terem a kertemben. Ezt, szerintem, idős koromra ugyanúgy fogom kívánni. Igazából egy víz melletti nyugodt kis helyen tudom elképzelni magamat öregkoromban. De most még nagyon kell a város.

– Gondolom rengeteg terved és programod van még…

Igen. Most nagyon sok koncertem lesz, mellette készülünk új dalokkal. Szeretnék idén év végére is egy szép koncertet, amire nagyon készülünk.

Én mindig előre gondolkozom jó pár évre. Úgyhogy már azt is tervezgetem, hogy mi lesz a következő lépés ezek után.

– Hogy jött az életedbe a színház?

A színház a Magdalénával kezdődött, ami a Pesti színházban egy önálló estem. Egy nagyon fantasztikus darab. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jól sikerül. Nem is lehet levenni a műsorról, hála az égnek. Állandó teltházzal megy. Most lesz ebben az évadban az utolsó két előadás. Aztán meglátjuk, hogy mi lesz jövőre. De a lényeg, hogy ott indult el ez a színházas dolog. Az teljesen más zeneileg, gondolatiságában is más. Ami ma este fog itt elhangzani, az egy olyan műsorom, ahol olyan dalokat fogok énekelni, amit olyankor is el tudok énekelni, amikor a közönség ül, és nem a szabad ég alatt vagyunk, ahol mindenkinek tombolni van kedve. Ez inkább egy lírai műsor. Ezért is szoktam úgy megfogalmazni, hogy lírai jellegű. Persze ilyenkor elhangzanak azok a rock finomságok is, amiket mi nagyon szeretünk, csak most nem vagyunk olyan hangosak.

Bár valóban egy ülve zenélős koncert volt, a koncert végére a közönség soraiból majdnem mindenki felállt, előre ment, s örömtől mámoros tekintettel és széles mosollyal, vastapssal jutalmazta Magdit a káprázatos és felejthetetlen élményért, amit az arany torkú és gyémánt lelkű leány adott.

(press-szo.com L.Cs.)