Egyéb 

Nem kellett csalódnunk: a VMSZ is rászavazott Maja Gojković volt (?) csetnik kinevezésére, aki megúszott egy sikkasztásgyanús ügyet

a gojkovic22A napokban írtunk róla, hogy a szerb parlament elnökévé szinte biztosan Maja Gojkovićot, Šešelj vajda egykori jobbkezét nevezik ki, ami be is következett. Részletesen bemutattuk az egyik legfontosabb állami funkcióra pályázó nő sötét, szélsőséges múltját, mélyszerb soviniszta éveit, csakúgy mint a látványos átváltozását, amelyet megelőzően jó néhányszor cserélgettete nézeteit. Mindent a karrier érdekében.

Azt is megjósoltuk (nem volt nehéz), hogy a VMSZ képviselői – összes (magyarságot is érintő) bűnei ellenére – szemrebbenés nélkül rászavaznak Gojković kinevezésére. Nem kellett bennük csalódnunk.

Pásztor Bálint, a VMSZ frakcióvezetője az MTI-nek nyilatkozva, beismerte, hogy Gojković radikális nacionalista múltja miatt a magyaroknak nyilvánvaló módon fenntartásai vannak vele kapcsolatban. Szerinte azonban olyan személynek kell betöltenie e tisztséget, akinek jelentős parlamenti múltja van. Hozzátette: abban bízik, hogy az új házelnök munkája következtében megnő a parlament tekintélye is.

Legalább ezt ne mondta volna.        

Lássuk egy példán, hogy a „tekintélyes” ex-radikális miképpen bánt a polgárok pénzével, amíg Újvidék polgármesterének tisztségét töltötte be.    

A Blic napilap írása szerint a tartományi főváros első embereként Gojković 2006-ban (tehát nem valami távoli múltról van szó) új buszpályaudvar kiépítéséről szóló szerződést írt alá az ATP Vojvodina buszforgalmi vállalattal. Időközben az említett cég, amely csődbe ment, beperelte Újvidék Várost az említett szerződés megszegéséért. A Gazdasági Fellebviteli Bíróság megállapította, hogy a város nem tartotta tiszteletben az akkori általános városrendezési tervet és emiatt 1,3 millió dináros kártérítésre kötelezte, amely az ATP Vojvodinát illette volna meg.

Az újvidéki buszpályaudvar tehát nem épült ki, a pénznek nyoma veszett, az illetékes állami szervek pedig egy konkrét személyt sem vontak felelősségre.

Maja Gojkovićot, mint az ominózus szerződés közvetlen aláíróját még csak nem is hallgatták ki.

Ha valaha is izgatta magát a fenti ügy miatt, Gojković immár nyugodtan hátra dőlhet. Egy csomó „jó ember” szavazatának köszönhetően a kormány mandátumának lejártáig (vagy esetleges megbuktatásáig) olyan védettséget élvez, hogy gyakorlatilag azt csinál, amit csak akar.

K. P.

Hasonló bejegyzések