Egyéb 

Ismét zsidókat visznek el Budapesten!

megszallasiemlekmuEgyenként távolították el a rendőrök a budapesti Szabadság térre tervezett emlékmű építési területéről kedd délután azokat a demonstrálókat, akik a német megszállás áldozatainak emlékműve megépítése ellen tiltakoztak.

Az intézkedésre azt követően került sor, hogy az emlékmű kivitelezőjének kérésére a VIII. kerület jegyzője hétfőn birtokvédelmet rendelt el a területre.

Suchman Tamás, a Horn-kormány volt minisztere úgy fogalmazott, hogy „őt a 70 évvel ezelőtt történtekre, a holokausztra emlékezteti a mostani rendőri intézkedés, az, hogy zsidókat távolítanak el egy helyről rendőri erőszakkal.”

Nem ritka a magyar politikai közéletben, sőt a világban sem az, hogy zsidó emberek saját népük tragédiáját használják fel öncélú gazdasági vagy politikai tevékenységük igazolására.

(alfahir nyomán M.B.)

Hasonló bejegyzések