Egyéb 

Kiderül-e, hogy a magyar képviselők milyen állampolgársággal rendelkeznek?

utlevel 4Az MSZP a Simon-ügy kirobbanása után kezdeményezte, hogy a képviselőknek nyilatkozniuk kell esetleges kettős állampolgárságukról, ám ezt a választás óta síri csend övezi. A Jobbik továbbmenne a kérdésben: a nemzeti párt az EP-képviselőket is kötelezné a színvallásra, erről beszélt sajtótájékoztatóján Mirkóczki Ádám.

A szóvivő emlékeztetett, hogy az előző ciklus jelentős részét gyakorlatilag végigkísérte a képviselők kettős állampolgárságának kérdése. A Jobbik többször kezdeményezte több úton, hogy a honatyák hozzák nyilvánosságra, mely országok állampolgárai még, ha van ilyen. Azt is szerették volna elérni, hogy a vagyonnyilatkozathoz hasonlóan legyen kötelező ezt feltüntetni.

Ugyanakkor – mutatott rá -, a Simon-ügy kirobbanása után a szocialisták akartak a kérdés élére állni, még törvénymódosítást is benyújtottak az ügyben. Viszont a választások óta semmiféle újság nincs, az MSZP már nem foglalkozik a témával – mondta el Mirkóczki Ádám.

Feltette a kérdést: vajon csak olcsó kampányfogás volt a részükről ez? Különösen fontos dolog ez annak fényében – fűzte hozzá -, hogy megkapták a nemzetbiztonsági bizottságot, ezért akár nyomást is tudnának gyakorolni a kettős állampolgárságok feltárása érdekében. Hozzátette: minden olyan javaslat, melyet a frakciók nem visznek tovább a következő ciklusra, automatikusan elveszik, így valószínűleg ez lesz a március végén benyújtott MSZP-módosítóval is.

A Jobbik kiterjesztené viszont a bevallási kötelezettséget az EP-képviselőkre is, mivel ugyanúgy joga van tudni a magyar állampolgároknak, kik képviselik őket Európában. Hiszen kérdéses – magyarázta a szóvivő -, hogyan áll egy kettős állampolgár képviselő ahhoz, ha Magyarország ellen szankciókat kezdeményez egy olyan állam például, aminek ő szintén állampolgára. 

A Jobbik szerint addig új parlament sem alakulhatna, míg ezeket a kérdéseket nem tisztázzák, ezért kérnek minden új képviselőt, nyilatkozzon erről. Egyedül a Jobbik képviselői tették ezt meg, akik egyébként csak és kizárólag Magyarország állampolgárai – zárta Mirkóczki Ádám.

alfahir.hu

Hasonló bejegyzések