Egyéb 

Szerbia legügyesebb extrém görkorisa egy palicsi magyar srác

Manapság szinte mindennel és mindenkivel foglalkozik a média. Van azonban egy palicsi srác, akiről valamiért megfeledkeztünk annak ellenére, hogy őt tartják Szerbia legjobb extrém görkorisának. A 25 éves Miskolci Renátó elképesztő trükköket visz végbe, 2008 óta folyamatosan van támogatója, idén pedig egy ruhacég a saját nevével ellátott kollekciót bocsát a piacra. Gyakorlatilag a semmiből kezdte, mára pedig már szinte nincs olyan, aki ne ismerné a szakmában. 

 
 
Mikor találkoztál először a görkorizással?
10 éves lehettem, amikor a szüleimmel sétáltam a Palicsi tó mellett. Egy csapat görkorisra lettem figyelmes, akik számomra elképesztő trükköket vittek végbe a Nagy teraszon. Akkor döntöttem el, hogy ha törik, ha szakad, nekem ezt kell csinálnom. Belevágtam, s ma már több mint 15 éve az életem része ez az extrém sport. Minden szabadidőmet ennek szentelem, hogy egyre jobb legyek, hogy minél brutálisabb trükköket tudjak végbevinni.
 
Hogyan szerezted az első görkorit?
Nekem egy agresszív görkorcsolya kellett, de a 2000-es évek elején nálunk ilyet nem nagyon lehetett beszerezni. Az egyik haveromtól kaptam egy műanyag kerekű görkorit, és így eltudtam kezdeni a trükkök gyakorlását. Bevallom akkoriban sokan nevettek rajtam, mert legalább tíz számmal nagyobb volt a korim mint kellett volna, de annyira ezt akartam csinálni, hogy egyszerűen nem zavart. A nevetés rövid időn belül tiszteletté alakult át, mert a többiek látták, hogy kitartó vagyok, és látták, hogy egyre jobb trükköket tudok csinálni.
Az első igazi agresszív korimat valamivel később egy haveromtól kaptam, aki egyszerűen ráunt. Ez még mindig sokkal nagyobb volt, de nem érdekelt. A lényeg, hogy gyakorolhattam.
 
Mikor vettél részt először versenyen?
2002-ben szerveztek egy versenyt Szabadkán, melyen amatőr és profi kategóriában lehetett indulni. Természetesen akkor még csak amatőrként vehettem részt, hiszen ez volt az első versenyem. Annak ellenére, hogy rengetegem szálltak a ringbe, legnagyobb meglepetésemre simán megnyertem, ami miatt rengeteg biztatást kaptam.
A következő fontos lépés a 2005-ben Belgrádban megszervezett Rollerijáda volt, ahol már profiként vettem részt. Ekkor már jobb korim volt, amit egy haveromtól szereztem egy bicikliért cserébe. Ez még mindig nem az én számom volt, de nem foglalkoztam vele. Sajnos akkor csak a hatodik helyezést tudtam elérni, de nem bántott, mert a többieknek valóban sokkal nagyobb tapasztalatuk volt.
A következő évben viszont ugyanide már vendégként hívták meg, a tavalyi 10 legjobbat, hogy bemutatót tartsunk. Ezért már pénzt is kaptunk, így ez volt az első keresetem abból, amit szeretek, ami a hobbim és ami az életem.
 
Mikor lett meg az első megfelelő számú korid?
Egy internacionális verseny alatt összeismerkedtem egy macedón koris csapattal, akiket meghívtam magamhoz. Akkor még nem tudtam, de az egyikük a Vertigo skate shop cég menedzsere volt, aki megígérte, hogy közbenjár az érdekemben. Ennek következtében 2008-ban jött egy felkérés, hogy vegyek részt egy Macedón versenyen, ahol mellesleg a második helyen végeztem, és ekkor ajánlották fel, hogy támogatnának. Elfogadtam, és így 70százalékos árengedménnyel végre vehettem egy igazi görkorit a méretemben. Jövőre ismét meghívtak ugyanarra a versenyre, ahol annyira motivált voltam, hogy az első helyen végeztem. Azóta szinte minden versenyt megnyertem amin részt vettem.
 
 
Mikor lett az első neves támogatód?
2010-ben felkeresett a világhírű Rollerblade cég, hogy támogatnának. Egyszerűen fel sem tudtam fogni, hogy egy ekkora vállalat miért akar támogatni egy palicsi fiút? Pont engem? Egyedüli feltételük az volt, hogy a fényképeimen és a videóimon reklámozzam őket. Ez egy igen gyümölcsöző kapcsolat volt, hiszen szinte három havonta kaptam az újabbnál újabb korikat. Olyan is volt, hogy kaptam pár modellt tesztelésre, meghallgatták a véleményemet, gyakorlatilag részese lettem a csapatuknak. Innentől kezdve egyre több támogatóm lett, gyakorlatilag már 6 éve nem vettem magamnak ruhát, mert mindig ellátnak. Közben annyi felszerelésem lett, hogy elkezdtem támogatni azokat a fiatalokat, akiken látom, hogy igazán komolyan akarnak korizni.
 
Igaz, hogy saját ruhakollekciód jelenik meg idén?
2013-ban keresett meg a szerbiai Wacky Sheep ruhacég, akik bár elsősorban téli cuccokat forgalmaznak, mégis úgy döntöttek, hogy nyitnak a nyári ruhák felé is. Emiatt kínálták fel, hogy kiadnának egy kollekciót, ami az én nevemmel futna. Ezt megint nem akartam elhinni, de természetesen elfogadtam. A nevemmel ellátott kollekció azt jelenti, hogy folyamatosan konzultálok a cég dizájnereivel, hogy a termékek tényleg engemet tükrözzenek. Elsőként egy kendőm fog megjelenni, majd ezt követik a pólók, a pulóverek és így tovább.
 
Összegezve, Miskolci Renátó az egyetlen olyan extrém görkoris Szerbiában akinek teljes körű támogatója van, és ő az első akinek a saját neve alatt futó ruhakollekció jelenik meg a nyáron. Ő az aki videókat készít, fotózásokon vesz részt, sorra nyeri a versenyeket, autogramokat osztogat, és Ő az, aki mindezek ellenére ember tudott maradni. Ő az, aki annak ellenére, hogy profi, bármikor hajt az amatőrökkel, bármikor megmutatja nekik a különböző trükköket, és Ő az, aki megteheti, hogy támogassa a lelkes kezdőket. Ő Miskolci Renátó, a palicsi srác.
 
Cc

Hasonló bejegyzések