Egyéb 

Nem tudták, hogy Szabadkán mindenkinek a jogait egyformán tisztelik? (Eddig én sem tudtam)

a idill01Miközben Szerbia nagy része víz alatt van, Michael Davenport, az Európai Unió szerbiai delegációjának vezetője és Jadranka Joksimović (haladó párti) tárca nélküli, európai integrációkkal foglalkozó miniszter – ahelyett, hogy az elemi csapás sújtotta, rendkívüli állapotban levő ország problémáinak enyhítésén fáradozna – okosabbnak és kényelmesebbnek találta, hogy a viszonylag száraz Szabadkán töltse idejét, többnyire üres csevegést folytatva Maglai Jenő polgármesterrel.  

Egyebek között olyan általános, semmitmondó témák kerültek terítékre, mint pl. a helyi önkormányzatok kapacitásainak szerepe az integrációs folyamatban. (Még leírni is unalmas.) Továbbá az EU-s városokkal ápolt holmi testvérvárosi kapcsolatokról is szó esett.

Mint Maglai mondta, Szabadkának komoly feladatai (?) akadnak ezen a téren, amelyek teljesítésében Davenport és Joksimović jelentős segítséget nyújthat.

És most kapaszkodjanak.

Szavai szerint Szabadkának gazdag tapasztalata van a külföldi beruházok vonzásábán. (Akkor vajon mivel magyarázza azt a tényt, hogy fél város munkanélküli vagy feketén dolgozik, és főleg azt, hogy Szabadka hivatalosan a harmadik legszegényebb város az egész országban?)

Maglai továbbá szükségesnek tartotta kihangsúlyozni a város multietnikai jellegét, és azt, hogy itt mindenkinek a jogait egyformán tiszteletben tartják (!), ami az unió alapvető értékének számít.

(Valóban? Ha ez így van, akkor miért bántalmaznak, vernek és aláznak meg időről időre magyarokat és más nem szerb lakosokat? Ha minden annyira ideális, miért hozta létre a Horvát Nemzeti Tanács a soviniszta támadásokat vizsgaló bizottságot? És mi van a nyelvi egyenrangúsággal? Miért beszél még mindig legtöbb hivatalnok Szabadkán csak szerbül? És még lehetne sorolni a kérdéseket.)

Akárhogyis, a házigazda és a vendégei nagyon elégedettek voltak egymással és önmagukkal. Folytatják az együttműködést, amelyből majd az átlagpolgának bizonyára rengeteg haszna származik.

K. P.    

    

Hasonló bejegyzések