Egyéb 

Elítélték a rendőrökre támadó szerb határsértőt

Gyorsított eljárásban, jogerősen egy év tíz hónap, négy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság azt a szerb férfit, aki Röszkénél az őt igazoltatni akaró rendőrökre támadt.

Szanka Ferenc közölte, hogy a bíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és a felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása mellett négy évre kitiltotta Magyarország területéről.

Az ítélet szerint a férfi május 1-jén lépett magyar területre Röszke közelében, a zöldhatáron keresztül. Amikor a határrendészek egy gabonatáblában rátaláltak, menekülni kezdett. Az egyik rendőr több száz méter üldözés után utolérte és megpróbálta föltartóztatni. A vádlott azonban, bár a járőr gázspray-t is használt ellene, elmenekült. Végül egy tanya tyúkóljában megtalálták, de a férfi dulakodni kezdett velük, és csak az időközben odaérkező erősítés segítségével tudták megfékezni.

A rendőrök nem sérültek meg.

MTI nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések