A szerb belügyér is schmittpálozott? – Plágiumvád a szerb belügyminiszter ellen
Szerb tudósok egy csoportja hétfőn azzal vádolta meg Nebojša Stefanović belügyminisztert, hogy törvénytelen módon szerezte meg doktori címét. A települési önkormányzatokról szóló disszertációja tudományosan értéktelen munka, ami még a legalapvetőbb kritériumoknak sem felel meg.
A közlemény szerzői szerint emiatt a parlament egykori elnöke, a jelenlegi belügyminiszter nem alkalmas arra, hogy közhivatalt viseljen, és le kellene mondania belügyminiszteri tisztségéről.
Az aláírók olyan példákra hivatkoznak, mint Annette Schavan korábbi német kultuszminiszter vagy Karl-Theodor zu Guttenberg volt német védelmi miniszter esete. Mindkettőjük doktori dolgozatával kapcsolatban plágiumgyanú merült fel, ami később beigazolódott, és emiatt a tárcavezetőket megfosztották doktori címüktől. Schavan és Guttenberg ezután benyújtotta lemondását.
Aleksandar Vučić kormányfő egy hónappal ezelőtti hivatalba lépésekor egyebek közt kijelentette: Szerbiában „nagy számban vannak kétes értékű diplomák a szétzilált oktatási rendszernek köszönhetően”.(MTI)