Hevér Lóránton, az MTV délvidéki „ananászfrizurájú” riporterén röhög Magyarország
A szabadkai származású riporteren, Hevér Lóránton egyre többen röhögnek az anyaországban.
A korábban szinte minden helyi magyar médiát megjárt (Magyar Szó, Képes Ifjúság, Újvidéki RTV, Kossuth Rádió szabadkai tudósítója, stb.) egykori kiváló szavalóként jegyzett hazánkfia néhány éve dobbantott és a magyarországi médiában vállalt munkát.
Rosszmájú pletykák szerint a távozásában az is közrejátszott, hogy a nemi mássága miatt feszélyezve érezte magát itthon, valamint az a 2005-ben Szabadkán történt eset is, amikor szerb fiatalokból álló csoport a magyar anyját szidalmazva megverte és kirabolta.
Lóránt az utóbbi időben azonban azzal vált ismerté, hogy a közszolgálati tévé híradójában oknyomozó-féle anyagokkal jelent meg, amelyek az összeesküvések leleplezése helyett inkább óriási baklövésként sültek el.
Aki nyomon követi az MTV hírműsorait, az tisztában van vele, hogy a közszolgálatinak nevezett állami televízió az egyre inkább állampártként viselkedő Fidesz-kormány házi médiájává silányult, ahol egy 2 perc 45 másodperces anyagban, ha kell nyolcszor mondják el a „kötelet” szót, csak azért, hogy a mucsai paraszt tévénéző biztosan megértse a „rejtett” sugallásokat. (Egyébként ez utóbbi anyagot is Lóránt készítette és mondta fel.)
Ennek a narancsmagig benyaló tendenciának igyekezett eleget tenni Hevér, akkor is, amikor a jobbikos Kovács Béla időközben már megbukni látszó kémvádjával kapcsolatban „szakszerűen” bemutatta a TV nézőknek, hogyan is néz ki egy „konspiratív találkozó”, nehogy valaki ne tudja elképzelni ezt a sületlenséget. És valóban: így már sokkal életszerűbb, köszönjük Lóránt.
A Jobbik után a balliberális média is jól körberöhögte a bácskai földről útnak indult médiamunkást, aki egy újabb oknyomozás erejéig elutazott Koppenhágába, a Bilderberg-találkozó és Bajnai Gordon titkának nyomában. De láss csodát: nem igazán sikerült a leleplezés. A 444.hu nevű szélsőségesen liberális online portál is felkapta Lóránt bejelentkezését. A YouTube csatornára is feltöltötte, ahol eddig 29 ezren nézték meg, hogyan mutat be a délvidéki szolgalelkű tudósító 10 tüntetőt és 8 kisbusznyi rendőrt, ami egyértelműen bizonyítja a gonosz jelenlétét Dániában. Érdekes azonban, hogy az MTV-n nem született hasonló hangvételű tudósítás, amikor Martonyi János fideszes külügyér szerepelt a meghívottak között.
H. Á.