Szabadka első embere (nem Maglai) beismerte, fogalma sincs mikor kerülhetne sor a Népszínház felújítására!
Bebizonyosodott, hogy László Gyulának, a Magyar Remény Mozgalom (MRM) szabadkai tanácsnokának teljesen igaza volt, amikor az egyik városi képviselő-testületi ülésen rámutatott: Szabadka első embere a gyakorlatban nem Maglai Jenő VMSZ-es polgármester, hanem Gojko Radić, a Szerb Haladó Párt elnökségi tagja. László Gyula azon jóslata is beválni látszik, hogy a Népszínház épületét (amelyet annakidején bizonyítottan a VMSZ rombolt le – K. P. megj.) sohasem újítják fel.
Gojko Radić az egyik helyi tévében vendégszerepelve, nem tagadta, hogy rendkívül nagy befolyással rendelkezik, és közvetve ugyan, de utalt rá, hogy a valóságban ő vezeti a várost. Nyilatkozatai alapján mindenképpen ezt a következtetést lehetett levonni.
Egyebek között kiemelte, hogy Szabadkán a foglalkoztatás és az új beruházók vonzása élvez elsőbbséget. Mint mondta, bízik benne, hogy egy-két év múlva (ez aztán a konkrétum!) ezen a téren javulni fog a helyzet. (Én azt hittem, „már javult”, hiszen a többi helyi szintű vezető politikus évek óta azzal vagdalózik, hogy gyárak épültek-épülnek, munkahelyek nyílnak Szabadkán, amely „mágnesként vonzza” a befektetőket.)
Az itteni polgárok szintén évek óta azt hallgatják, hogy az ún. Y elágazás, vagyis a Szabadka melletti nyugati terelőút építési munkálatai befejezés előtt állnak. Most pedig Radićtól megtudtuk, hogy ennek a stratégiai fontosságú nagyberuházásnak a folytatását erre az évre még csak nem is vették tervbe! Reméli (megint csak a remény!), hogy jövőre a köztársasági költségvetésből erre a célra is jutnak pénzeszközök.
Legelkepésztőbb volt a Népszínház épületének felújításával kapcsolatos kijelentése. Radić ugyanis kimondta azt, amiről mások hallgatnak: hogy a színház felújításáról szóló, köztársaság, tartomány és város által kötött szerződés eddigi-mostani formájában fenntarthatatlan, tehát más megoldást kell találni, hogy a munkálatok befejezéséhez szükséges pénzt egyszer (vagyis „egy szép napon”) előteremtsék.
Magyarán: a város központjában levő betonszörnyeteg örök időkre megmarad, hogy jelképezze mindazt, amit a közelmúltbeli és részben a mostani szabadkai vezető politikai garnitúra művelt a valamikor gyönyörű magyar várossal.
A képen: Gojko Radić
K. P.