Egyéb 

Durva: Szerbiában jelenleg több mint 73 ezer ember vár valamilyen műtétre

Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter tegnap kijelentette: Szerbiában jelenleg több mint 73 ezer ember vár valamilyen műtétre.

Szerinte az állami egészségügyben abszolút nem dolgoznak eleget, s a kapacitások sincsenek kellő mértékben kihasználva. A Szerbiai Rádió-Televíziónak adott nyilatkozatában kifejtette, a legtöbben, körülbelül 28 ezren szürkehályogműtétre várnak, további húszezer ember pedig csípő- vagy térdműtétre. Lončar szerint az állami egészségügyben „egyáltalán nem dolgoznak eleget”, a szervezés rossz, s az operációk esetében a második váltást is be kellene vezetni.

Az ilyen viselkedés felveti a korruptív magatartás gyanúját, vagy azt, hogy a pácienseket, akik nem tudnak vagy nem akarnak várni, átirányítsák a magánklinikákra.

Beta nyomán

Hasonló bejegyzések