Elképesztő elnöki nyelvbotlások: „A szerb tengerpart… mit is mondtam most? Szerbiáról beszéltem?… Horvátország”
A nyelvbotlások egy átlagpolgárnál gyakran észrevétlenek maradnak, de vannak olyan személyek, akik esetében ezekre még évekkel később is emlékeznek. Egy közülük az államfő is, akitől hibátlan kommunikációt és viselkedést várnak el, ám ez nem mindig sikerül.
Ivan Gašparovič leköszönő szlovák elnöknek, aki 10 év után távozik az elnöki palotából, nem mindig sikerültek úgy a hivatalos megnyilvánulások, ahogy azt tervezte. Nem kevés példa volt rá, hogy az újságírói kérdéseket követően is így vagy úgy megbotlott a nyelve. Egy-egy elszólása pedig még ma is gyakran előkerül a közösségi hálón. Az egyik leghíresebb megjegyzése éppen a munkaerőpiaci helyzetről született:
„Másrészt azt gondolom, hogy Szlovákia néha, sajnos, és néha, hála Istennek, hogy sajnos Szlovákiában mégiscsak az a munkaerő még mindig olcsóbb, majd most, hála Istennek, hogy olcsóbb” – nyilatkozta még 2008 októberében.
Akkor is összegabalyodott kissé a nyelve, amikor a szlovén elnökkel találkozott 2012 áprilisában, és az ENSZ-et daganattá minősítette: „nagyon örülök, hogy az Egyesült Nemzetek Daganata… véleménye… szervezete…”.
Néhány elszólása ráadásul a külföldi média figyelmét is felkeltette. Az egyik nagy visszhangot kiváltó, diplomáciailag is kínos nyelvbotlása az volt, amikor leszerbiázta Horvátországot, pedig a két nemzet erre egyébként is nagyon érzékeny. „A szerb tengerpart… mit is mondtam most? Szerbiáról beszéltem? … Horvátország” – javította ki magát.
De a Balkánnal több esetben is meggyűlt a baja. Egyik alkalommal balkonként utalt rá: „a nyugat-balkoni… hmm … balkáni régió stabilizálásának legfontosabb kérdése…” De nem maradt meg csak az országok átkeresztelésénél. XVI. Benedek pápával való találkozása után úgy nyilatkozott: „szeretném megköszönni Önöknek az új katolikus egyházfővel, XVI. Dominik pápával való találkozóm megszervezésének támogatását.” Máskor pedig a lisszaboni szerződést nevezte át libanonira.
Gašparovíč pályafutása alatt az is gyakran előfordult, hogy nem csak egyszerűen belegabalyodott a mondandójába, hanem olykor mások számára egyszerűen megfejthetetlenül nyilatkozott. A sajtó azon kérdésére például, hogy maga írja-e az önéletrajzi könyvében megjelentetett beszédeit, így reagált: „mindig azt kell, és az, amit gondol, hogy az ön gondolatait mondom, vagy másét, tudom, mit akar ebből kihozni”.
A kassai békemaratont sem sikerült kisebb nyelvi zavar nélkül megnyitnia. Kijelenette: „tisztelet a győzteseknek, dicsőség a veszteseknek”, ami fordítva lett volna helyes.
Bumm nyomán F. F.
