A szerb Superman szerint tetszetős a plágium-gyanús doktori disszertáció
Aleksandar Vučić kormányfő is elolvasta Nebojša Stefanović miniszter doktori disszertációját. Véleménye szerint „kitűnik belőle a szakértelem”, de a bizottság feladata lesz megállapítani, hogy hamisítványról van-e szó. Hozzátette azt is, hogy ha ez bebizonyosodik, Stefanović vállalni fogja a felelősséget. A szerb Superman már csak tudja, hiszen ő mindenhez ért.
A kormányfő hisz az állami egyetemekben, annak ellenére, hogy a világban a magánegyetemek a legjobbak. Ugyanakkor azon magánvéleményének is hangot adott, hogy nem rajong a Megatrendért. Ebben igaza lehet. Sokan tudják, hogyan működnek arrafelé a dolgok. A kormányfő úgy véli, hogy a probléma forrása a szerbiai oktatási rendszerben rejlik, és legalább tíz évre lesz szükség, hogy megoldódjon a helyzet.
Vučić szerint az elmúlt 20 évben csak a diploma számított, a tudásban nem hitt senki. Senki sem hitte, hogy szükségünk van ismeretekre, ez pedig szétrombolta az országunkat, sokkal inkább, mint a bombázás – mondta a miniszterelnök. Ez egy megható párhuzam volt tőle.
Pannon RTV nyomán T. T.