Egyéb 

Friss: A szerbiai szurkolói csoportok jegyzéke

fanatikus1A legfrissebb rendőrségi nyilvántartás szerint, melyet az év elején készítettek, Szerbiában 12.500 elvetemült szurkolót tart nyilván a rendőrség, akiket ímmel-ámmal figyelemmel is kísérnek.

Belgrád utcáin az utóbbi hetekben több véres leszámolásra is sor került, melyek játékos és szurkolók, vagy szurkolói csoportok vezetői között történt. Persze, a rövidebbet húzott felek egyik alkalommal se jelölték meg a konkrét elkövetőket. Elég csak felidézni, hogy néhány napja a Crvena Zvezda és a Partizan klubok kapusát, Vladimir Stojkovićot hagyták helyben, míg néhány hete a vörös csillagosok egyik vezérszurkolóját, Velibor Dunjićot lőtték le az egyik külvárosi szórakozóhelynél, eddig tisztázatlan körülmények között.

Az ilyen fanatikusokról általában a rendőrségnek már vaskos dossziéja van, hiszen a rendbontásokon és verekedéseken kívül gyakran hozhatóak kapcsolatba droggal és megrendelt „leckéztetésekkel” is. A legtöbbjük már legalább párszor ült is a dutyiban. Rajtuk kívül azok, akik alkalmanként kijárnak a meccsekre, hőbörögnek a világhálón és különböző ereklyéket vásárolnak, mind a szimpatizáns társadalmi réteghez tartoznak.

A 12.500 megfigyelt fanatikus szurkoló közül néhány százat jegyeznek a belügyi szervek huligánként.

Fussunk át a szerbiai szurkolói csoportosulásokon:

fanatikus2

FK Crvena Zvezda (Vörös Csillag FK):

A Delije Sever (Daliák Észak) társulás 5 ezer tagot számlál, elnökük Ljubomir Stanković, és a szurkolás mellett több klubhoz köthető tevékenységet is bonyolítanak. Dominánsan jelen vannak Belgrád urbánus részeiben, a Savski venac (Szávai Koszorú) községeiben. Több tagjuk ellen feljelentés történt és bűnvádi eljárás zajlik.

Csoportok:

Ultra Boys (Ultra Fiúk) – Egyik vezetőjük okozta az Olaszország-Szerbia mérkőzésen történt genovai rendbontást.

Belgrade Boys (Nándorfehérvári Fiúk) – A csoportot harminc év körüli, főként munkanélküliek alkotják, és nekik is vastag aktáik vannak már. Többször kezdeményezték a vezetőséget érintő változásokat. Hatalmas zászlóik vannak. Újbelgrádban sok tagot számlálnak.

Ultras (Ultrák) – Egy városrészben dominálnak. A legtapasztaltabb csoportosulás.

Brigate (Brigád) – Čukarica községben uralkodnak.

Heroes (Hősök) – Főként fiatalokról van szó. Konjarnik és Čukarica községben vannak többen.

Hijene (Hiénák) – Kisebb, de nagyon agresszív csoportról van szó. Erősek Újbelgrádban.

fanatikus3

 

FK Partizan (Partizán FK):

Alkatraz (Alcatraz): A legszélesebb körű csoport, a kiskorúaktól a negyvenesekig terjed. Az Óvárosban és a Dorćolon vezető szerepük van. “Kihelyezett tagozatuk” van minden nagyobb városban. A saját klubjuk másik csoportosulásával, a Zabranjenih (Betiltottak) csoporttal szemben a tribünön való fő pozícióért folytatott harcban többször tömegverekedések törtek ki, még haláleset is előfordult.

Ludaci (Őrültek): A Padinska skela városrészben van a székhelyük. 15 és 50 év közötti korosztályt gyűjtenek egybe.

Anti Romi (Cigányellenesek): Sima Srbija a vezetőjük.

Head Hunters (Fejvadászok): Branislav P. a “líderük”.

Stoka Pančevo (Pancsovai Marhák): A dél-bánáti régióban aktívak, alcsoportosulásuk a Ludnica Kovin (Kevevári Őrület).

Irriducibili (Fékezhetetlenek) – Újbelgrádi banda.

Udruženje Južni front (Déli Front Egyesület) – Žarko Kuburić a fő emberük.

Grupa Južni front (Déli Front Csoport) – Nem tartoznak az extrém csoportokhoz.

Shadows (Árnyékok) – Goran K. vezeti őket.

Čuvari časti (Becsület Védelmezői) – A voždovaci Aleksandar V. irányítja őket.

Brain damage (Agysérülés) – Dragan Đurđević a vezéralak.

Young Boys (Fiatal Srácok) – Stevan A. a csoport feje.

Zabranjeni (Betiltottak) – A csoportosulás 2009-ben jött létre, a francia vendégszurkoló, Taton csoportos meggyilkolását követően. Đorđe Prelić alapította, és szökésben sikerült neki vezetnie őket. Most spanyolországi kiadatására várnak. Jelenleg Alen Kostić a csoport feje, akit jó párszor előállítottak és meg is lőttek. 20 és 30 év közöttiek alkotják, büntetett előéletűek és felfegyverzettek.

fanatikus4

 

FK Novi Pazar (Novi Pazar FK):

Torcida (Torcida): 150 jegyzett tagja van és néhány ezer aktív támogatója. Belmih H. a vezetője, akit tavaly letartóztattak, mert azzal vádolnak, hogy részt vett egy helyi polgár halálra verésében.

Ulra azuri (Kék Ultrák): 300 tagja van, melyből 250 fanatikus. Samir P. a vezetőjük.

Ekstremi (Szélsőségesek): A csoport tagjai a fenti két bandából váltak ki, elégedetlenség címszó alatt. Emir H. a vezetőjük.

fanatikus5

FK Vojvodina (Vajdaság FK):

517 aktív szurkolója van, melyek közül 112 tartozik a magas kockázati faktorral rendelkező közé, akik számos alkalommal követtek el rendbontást. A vezetői szurkolói csoport a Firma (Vállalat), melynek mindegyik tagja 30 év alatti, és két-három vezérük van.

Alcsoportosulások: Red Firm (Vörös Cég), Freaks (Bolondok), Petrovaradin (Pétervárad), Bulevar (Sugárút), Salajka (Szilágyka), GZ (GZ), Liman (Limán), Grbavica (Göröngy), Divizija (Hadosztály), Interventna (Sürgősségi), Sanatorijum (Szanatórium), Pandora (Pandora). Sokuknak nincs vezérük, telefonon és a közösségi hálókon lépnek egymással kapcsolatba, a mérkőzések kapcsán.

FK Rad (Rad FK):

500 jegyzett taggal, akik nagyon jól szervezettek és veszélyesek. Banjica községben dominálnak. Dragan Supa a vezetőjük, aki többéves börtönbüntetését tölti. Gyorsan képesek mozgósítani, új embereket is „behívni”. 15 és 50 év közötti korosztály alkotja. Néha cigányokra is támadnak.

fanatikus6

FK Voždovac (Voždovac FK):

Invalidi (Rokkantak): Nagyjából 100 taggal rendelkeznek, két csoportjuk a Pacijenti (Páciensek) és a Bolesnici (Betegek).

FK Radnički Kragujevac (Munkás/Munkaerő FK Kragujevác):

Ismertebb alcsoportosulások a Pitbul (Pitbull), a Genocid (Népírtás), a Štajga (Stajga) és a So Bad (Mennyire Rossz). Nem tartoznak az extrémek közé, sűrűn működnek együtt a városi önkormányzattal az utazások és csoportos szurkolások megszervezésében. Csak kisebb fős szélsőséges csoportocskák utaznak külön, és keltik néha a feszültséget.

FK Budućnost Valjevo (Jövő FK Valjevo):

Elég vad szurkolói csoport, 86 azonosított, veszélyes fanatikussal, akik ellen több feljelentést is született már. Védelmi jelképük egy fekete bika piros zászlón. Három csoportjuk a Brđanci (Brđanok), a Stara škola (Régi Iskola) és a 236 (236).

KK Metalac (Ötvös/Fémmunkás Kosárlabda Klub):

A valjevoi Rajders (Lovasok) szurkolói csoportról van szó.

FK Jagodina (Jagodina FK):

58 aktív szurkolójuk van, nevük pedig Patriote (Hazafiak), és a vezetőjük Nikola Š.

FK Radnički Pirot (Munkás/Munkaerő FK Pirot):

30 jegyzett szurkolóval, melyek közül 10 minősített veszélyesnek, és a csoport neve Pirgosi (Pyrgosiak).

FK Smederevo (Szendrő FK):

Az Ultra Semendrija (Szendőri Ultrák) négy csoportja létezik: Death Row (Halálsor), Alco Boys (Alkoholista Fiúk), Fedelisimo (Hűség), Skizzati (Skizzati).

FK Timok Zaječar (Timok FK Zaječar):

12 beazonosított szurkolójuk van az Otrovi Zaječar (Zaječari Mérgek) csoportban, Marko M. vezetővel.

FK Proleter Zrenjanin (Proletár FK Nagybecskerek):

Indiansi (Indiánok) a csoport neve, 20 taggal.

FK Spartak Subotica (Spartacus FK Szabadka):

A Blue Marines (Kék Tengerészek) a Partizán FK szurkolóival történt fúzió után 300 tagot számlálnak. 15 és 30 év közöttiek, és több alcsoportba szerveződtek: Adrenalin (Adrenalin), Kritični (Kritikusok), Lobotomija (Lobotómia), Sinovi (Fiú Gyermekek). 1989-es alapítása óta Srđan S. vezeti, majd következik Igor B. és Spasoje B.

FK Radnički Niš (Munkás/Munkaerő FK Nis):

500 tagot számlál a Meraklija (Meraklija) csoport, és nem túl rizikósak. Kivétel az egyik vezért, Marko V., akit több minden miatt is vádolnak.

FK Napredak Kruševac (Haladás FK Kruševac):

30 aktív tagja van a Jakuze (Jakúzák) csoportnak, és Jovan C. vezeti őket.

FK Sloga Kraljevo és OK Ribnica (Egység FK Kraljevo és Ribnica Röplabda Klub):

A Kasapi (Vagdalódzók) csoportnak 50 tagja van.

T. T.

Hasonló bejegyzések