Idén is Renault 4-esek találkozója Palicson – Interjú a szervezővel
A francia Renault gyár 32 év leforgása alatt 1993-ig több mint 8 millió Renault 4-es gépkocsit gyártott és adott el a világ számos pontján, többek között az egykori Jugoszlávia országaiban is. Az igen megkopott személyautókkal azonban máig gyakran találkozni a szerbiai közutakon, és nincs olyan család, akinek ismerősei, barátai között, vagy épp saját tulajdonában ne lett volna egy „felboríthatatlan” Renault 4-es.
Sokan azóta már lecserélték és csak nosztalgiával gondolnak az egykori csodajárgányra, ám sokan mások kitartottak a régi szerelmük mellett. Számukra rendezik meg immáron harmad ízben Délvidéken a Nomád R4 Hétvégét, ami már a negyedik lesz a sorban. A szervezőket kérdeztük a rendezvény céljairól, valamint a járműveikhez kapcsolódó kötődésükről:
– Ha csak a kényszer rá nem viszi az embert, akkor bizony elmondható, különös kötődés kell ahhoz, hogy az ember kitartson ennyi éven át a Renault 4-es gépkocsitípus mellett. Önnél mikor kezdődött ez a „szerelem”, milyen kötelékek fűzik a francia autógyártás ezen csodájához?
Azzal kezdeném, hogy elsősorban Renault 4-essel nőttem fel, mivel szüleimnek az első és egyetlen autójuk az R4 volt, amit újonnan vettek 1977-ben. Ezzel az autóval jónéhányszor voltunk az Adrián, de Magyarországot is körbeautóztuk vele minden gond nélkül. Tehát megbízhatónak és nagyon praktikusnak mutatkozott az R4-es.
Személyszerint ezt az autót 1984 és 1991 között vezettem, és a karbantartást a kisebb javításokall eggyüt is elvégeztem rajta.
– Immáron negyedik alkalommal szervezik meg a Renault 4-ek rajongói számára ezt a rendezvényt. Honnan jött az ötlet, és hogyan jutottak el a megvalósításhoz?
Az ötlet más R4-es találkozók alapján fogant meg, és innen a bevett gyakorlat mai napig, ami már tradició is lett.
Az eddigi évek azt bizonyítják, hogy van érdeklődés, sőt az érdeklődők száma is növekedett, ezt a találkozókon résztvevő autók száma is bizonyítja.
Az összejövetel Palicson a Férfi strand melletti parkolóban lesz 10 órától 12-ig, utána felvonulás Palicson keresztül a Női strand melletti tó partszakaszára, ahol a kiállítás és a fotózás fog zajlani. Majd kb. 13 órakor szervezett ebéd lesz a Campingben (Palics , Dubrovačka 1.).
A távolabbról jövő vendégeink a campingben lesznek elhelyezve sátorokban és bungalókban (az idén Fiuméből (Rijeka) várjuk a legtávolabbról érkező vendéget).
A délután folyamán alkatrész és tapasztalat csere, néha még egy-két autó vásárlás-eladás is összejön.
H.Á.