Egyéb 

„Spontán” fegyveres fenyegetés a haladóknál – A belügyminiszter a helyszínre vonult

Vasárnap délelőtt egy ötven év körüli férfi pisztollyal a kezében jelent meg a Szerb Haladó Párt belgrádi székházában és azzal fenyegetődzött, hogy agyonlövi magát, ha nem beszél vele Aleksandar Vučić kormányfő vagy Nebojša Stefanović belügyminiszter.

A fegyvert csak akkor tette le, amikor a tárgyalócsoporttal megjelent a belügyminiszter. Beszélgetésük után az illetőt a Laza Lazarević pszichiátriai intézetbe szállították. A sajtó tudomása szerint a férfinak érvényes fegyvertartási engedélye van (kinek nincs Szerbiában?), és nem büntetett előéletű. Állítólag múltbéli problémák és pénzügyi helyzete miatt akart végezni önmagával.

Nebojša Stefanović szerint a férfi senkit sem fenyegetett meg, és senki sem volt veszélyben.

– A férfi néhány évre visszamenőlegesen különböző problémáiról beszélt. Azt mondta, hogy a mai napig senkinek sem merte elmondani ezeket, mert senkiben sem bízott – mondta a belügyminiszter, aki nem kívánta feltárni, hogy ki volt a férfi és milyen gondokról volt szó.

Szavai szerint a férfi tisztában volt azzal, hogy nem ilyen módon kell megoldania a problémáit. Milorad Veljović, a rendőrség igazgatója megjegyezte, annak ellenére, hogy a férfi senkit sem hozott veszélybe, az ilyenkor szokásos eljárásnak vetik alá.

– Senkit sem akart bántalmazni, hanem személyes gondjai miatt öngyilkosságot szándékozott elkövetni. Ennél többet illemtelen (?) lenne mondani róla – mondta Veljović.

Az eset miatt az újbelgrádi épület egész harmadik emeletét evakuálták, az incidens a párthelyiségek zárt ajtói mögött zajlott.

Nem hivatalos információk szerint egy 57 éves férfiről van szó, aki nemrég veszítette el munkahelyét. Nem tudjuk, hogy a belügyminiszter azzal nyugtatta-e meg a kétségbe esett, hogy elhelyezi valahol.

Az eset egészen furcsa és bizarr. Nem csodálkozna az ember, ha megrendezett lenne, hiszen a Nebojša Stefanović doktori diplomája körüli botrány miatt éppen kapóra jött elterelni valahogyan a figyelmet.

Magyar Szó nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések