Egyéb 

Durva cenzúra és a józan gondolkodás elfojtása?

a tollGyűrűzik a Szabadkai Rádió körüli botrány. A „sárgák” újabb közleménnyel jelentkeztek.   

A Szabadkai Rádió nem tárta a nyilvánosság elé a Demokrata Párt szabadkai szervezetének előző közleményét, amelyben (nem először) kemény kritikával illeti a városi hatalom munkáját. A rádió vezetősége azzal indokolta a „sárgák” közleményének elhallgatását, hogy a szerkesztőségnek küldött levelet egy konkrét személy sem írta alá (csak az derült ki, hogy a Demokrata Párt városi szervezetétől származik). Eközben a bírálatok és minősítések jelentős része közvetlenül Maglai Jenő polgármester személyét érinti.      

A „sárgák” úgy vélik, ez a magyarázat a kilencvenes éveket idezi. Szerintük az újságírói etika megsértéséről és az ellenzékkel való durva leszámolásról van szó, amelyet, mint mondják, a Szerbiai Szocialista Párt a VMSZ-szel karöltve visz véghez.      

Megállapítják, hogy a VMSZ, a szocialisták és a haladók alkotta városvezetés egyetlen sikere az elmúlt fél évben az említett helyi közszolgálati médium önkényes szerkesztéspolitikájának felállítása.

Továbbá azt állítják, hogy a rádióhoz beérkező összes információt Ljubiša Stepanović igazgató (és szocialista káder) gondosan szűri.

Főleg a szerb nyelvű szerkesztőséggel van bajuk. Kiemelik, hogy a hét rebellis szerb ajkú újságíró fellázadását a városvezetés úgy torolta meg, hogy az ügyvezető főszerkesztő, Ljiljana Elek helyére Tatjana Miloševićet nevezte ki, akinek nincs semmilyen tapasztalata az elektronikus médiával.

A „sárgák” végezetül emlékeztetik a nyilvánosságot, hogy a városvezetés leállította a kulcsfontosságú városi projektumok megvalósítását (Népszínház, Palics, Y-elágazás stb.), hogy törvénytelenül nevezte ki a közvállalatok ügyvezető igazgatóit, hogy mesterkedik az ingatlanokkal, és hogy új adókkal sújtja a polgárokat. A Szabadkai Rádió pedig nem engedi, hogy erre valaki rámutasson – állítják a demokraták, akik bejelentették, hogy a szóban forgó médium által alkalmazott „durva cenzúráról és a józan gondolkodás elfojtásáról” tájékoztatni fogják az EBESZ-t.

Nem tudom mennyire van igazuk a „sárgáknak”. Tudomásom szerint a helyi és regionális médiumok mezőnyében leginkább a Szabadkai Rádió – hangsúlyozom: magyar nyelvű szerkesztősége törekszik kiegyensúlyozott tájékoztatásra (a szerb és a horvát szerkesztőség munkáját kevésbé követem). A VMSZ által démonizált és pocskondiázott Magyar Remény Mozgalomról is általában korrekt módon tudósít. (Más kérdés, hogy meddig teheti.)

A médiaterror (magyar közélet tekintetében) inkább másokra jellemző. Olvasóink zöme tudja, hogy kire.

K. P.

Hasonló bejegyzések