Botrányos: a szerb rendőrség Dačić kérése ellenére sem indított vizsgálatot egy közismert kábítószer-kereskedő ellen
Ivica Dačić belügyminiszterként tudott Dragoslav Kosmajac kábítószer-kereskedő ténykedéséről, és többször kérte a rendőrség vezetőségét, hogy indítsanak vizsgálatot ellene, de ők megtagadták követelését. Ezt maga a politikus jelentette ki az Informer napilapnak adott interjújában.
„Követeltük, hogy indítsanak vizsgálatot ellene, de a rendőrségből mindig azt a választ kaptuk, hogy az illető túlságosan is ravasz és intelligens, ráadásul semmiféle bizonyíték nincs ellene” – fejtegette Dačić, aki 2008-tól 2014-ig volt belügyminiszter. Hozzátette, „többször is hallott Kosmajacról”, a neve mind a rendőrség köreiben, mint pedig a Biztonsági Szerveket Koordináló Iroda ülésein fölmerült. „Semmi közöm ehhez a személyhez! Sem tőle, sem más bűnözőtől nem fogadtam el soha egy parát sem” – szögezte le a jelenlegi külügyminiszter, aki emlékeztetett arra, hogy Darko Šarić drogbáróval is sikertelenül próbálták összefüggésbe hozni.
Dragoslav Kosmajacot Aleksandar Vučić kormányfő nemrég a legnagyobb szerbiai drogkereskedőnek nevezte, e kijelentés után Kosmajac megszökött az országból.
Beta nyomán