XIV. Apáczai Nyári Akadémia Újvidéken
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete 2014. július 7-18. terminusban tizennegyedik alkalommal rendezi meg a pedagógusok hagyományos nyári szakmai továbbképzését az Apáczai Diákotthon két épületében.
Az első héten az osztályfőnöki és a történelem és magyarság témájú, a második héten a természettudományi és a „Tapasztald, hogy továbbadhasd” elnevezésű szekcióra kerül sor.
Hivatalosan akkreditált tanári továbbképzésről van szó, összesen 160 pedagógus kaphat tanúsítványt a lehallgatott programokról. Hazai és külföldi kutatók, egyetemi tanárok, tapasztalt pedagógusok tartanak előadásokat, vezetnek műhelymunkákat, mutatnak be kísérleteket. Szakmai és kulturális jellegű kirándulások, intézeti látogatások is lesznek. A résztvevők szakmai jellegű nyomtatványokat, elektronikus anyagokat is kapnak. Mint minden évben, a hallgatóság körében ezúttal is megjelennek a külföldi pedagógusok. A rendezvény tehát nemzetközi jellegű és szakmai körökben igen elismert. Az ANyA részletes programja a VMPE honlapján látható: www.vmpe.org.rs