Egyéb 

Dušan Vujović az új pénzügyminiszter

vujovicDušan Vujović lett a pénzügyminiszter. A köztársasági parlament nagy többséggel választotta meg. 175-en szavaztak rá, 9-en ellene. 

Az új pénzügyminiszter szerint a jövő hónapban a parlament elé kerül a költségvetés módosítása, októberben pedig hozzálátnak a jövő évi költségvetés kidolgozásához, illetve a 2016. és 2017. évinek a tervezéséhez.

Az a célja, hogy három év alatt 2,50 % alá csökkentsék az államháztartási hiányt. Le kell faragni a költségeket, növelni a bevételeket, vissza kell szorítani az árnyékgazdaságot és javítani az adómegfizettetésen.

A gazdasági tárca feladatairól szólva elmondta, hogy a privatizációs és a csődtörvény jövőheti hatályba lépése után fölszólítják az érdeklődő beruházókat és az átszervezés alatt álló meg a többi állami vállalatot, hogy szeptember végéig tegyenek javaslatot a magánosításra.

A demokrata párti képviselők egy pillanatban elhagyták az ülést, frakcióvezetőjük Borislav Stefanović szerint azért, mert a haladók sértegették őket. Stefanović azt mondta, hog nem vitatják el Dušan Vujović szakmai tudását. Azért nem támogatják, mert olyan rezsimet képvisel, amely megsemmisíti Szerbiát.

(rtv)

Hasonló bejegyzések