„Kötelező” olvasmány: hogyan festene a délvidéki magyar érdekvédelem, ha a szavazók az MRM-et bíznák meg vele?

Annak alapján, amit az MRM-es ismerőseimtől hallottam, és amit a honlapjukon (www.mrm.rs) láttam, ha nem a VMSZ, hanem a Magyar Remény Mozgalom rendelkezne a délvidéki magyar szavazatok többségével és abban a helyzetben lenne, hogy még erőteljesebben képviselhesse nemzettársainkat, ezt a következőképpen tenné (a lenti tételeket a teljesség minden igénye nélkül állítottam össze. Aki óhajtja, folytathatja a sort):

– az MRM nem lenne része a volt csetnikek és a szerb kommunisták alkotta szövetségnek; kulturált, de erélyes módon tálalná a szerb politikumnak az elképzeléseit és a követeléseit; a mindenkori szerb rezsimhez való megalázó véemeszes dörgölőzés semmi jót nem hoz(ott) a magyarjainknak; csak esett a tekintélyük a szerbek szemében; ugyanakkor nem vitás, hogy a szerbekkel beszélgetni, tárgyalni mindenképpen kell, de úgy, hogy mindez a magyar átlagpolgárok számára is teljesen átlátható módon történjen;

– az MRM nem váltogatná, hazudtolná meg, árulná el alapelveit, eszméit, célkitűzéseit, küldetését;

– az MRM szerint nem igaz, hogy a délvidéki magyar területi autonómia elérhetetlen cél, nekünk is ugyanaz jár, mint a koszovói szerbeknek; az itteni magyarságnak minden erkölcsi és történelmi alapja és joga megvan ahhoz, hogy ugyanazt követelje; a szerbek nyilvánvalóan nem törődnének bele egyik napról a másikra, hogy az itteni magyarok (valós) érdekvédői területi autonómiát igényelnek; nem lenne ez könnyű és rövid menet, de a végén mégis egy asztalhoz ülnének az MRM-mel, mert: egyrészt nem tehetnének mást, másrészt pedig azért, mert – ha nem is ismerik be – a szerbek is tudják, a magyar autonóm körzet számukra is közvetett haszonnal járna, hiszen lenne legalább egy fejlettebb országrész (amelyet az anyaország és más államok is fokozottabban támogatnának, mint a centralizált Szerbiát); ugyanakkor az autonóm körzetben élő magyarok egyfajta gazdasági önnállósághoz jutnának (még akkor is, ha az adót a szerb államnak fizetnék); az olyan idióta és pszichopata törvények negatív hatása, mint amilyenek Szerbiában mostanában születnek, a magyar autonóm körzetben semlegesíthető vagy legalábbis jelentősen enyhíthető lenne az anyaország és más államok tamogatásával, valamint átlátható gazdasági és szociális alapok létrehozásával és más módszerek által; ne feledjük: a területi autonómiát élvező Katalónia alig érzékelte a Spanyolországot sújtó gazdasági válságot;

– az MRM a magyar autonóm körzet létrejötte előtt, vagyis: azonnal megszüntetné a közvállalatokat a többségében magyarlakta városokban, községekben, és helyettük mindenütt csak egy nagyobb vállalatot működtetne; a megtakarítás óriási lenne, ugyanakkor visszaszorulna a protekcionizmus és a pártalapú foglalkoztatás, és ami a legfontosabb: megszűnne (vagy jelentősen csökkenne) különböző adó és illeték, továbbá kisebbek lennének a kommunális számlák; sokaknak ez talán hihetetlenül hangzik, de számos európai város példája bizonyítja, hogy viszonylag könnyen és gyorsan kivitelezhető megoldásról van szó, kizárólag politikai szándék kell hozzá, amely az MRM-ben (csak az MRM-ben?) megvan;

– az MRM azonnal bevezetné a többnemzetiségű polgárőrséget; egyesek szerint ez alkotmányellenes, de akkor a mezőőrség is az lenne, márpedig hála Istennek, számos településen működik; ha az állami és a városi bürokraták mégis nagyon akadékoskodnának és hiányolnák az ehhez szükséges külön törvényt, meghozataláért médián keresztül és minden lehetséges politikai eszközzel lehetne és kellene küzdeni; ha ez sem vezetne eredményre, a közbiztonságot értéknek tekintő polgárok késő esti és éjszakai egészségügyi sétáit senki sem tilthatná meg; az MRM segítene ezek megszervezésében;

– az MRM felszabadítaná a délvidéki magyar médiát, leszedné róla a cenzúra láncait;  

– az MRM a többségében magyarlakta városokban azonnal felállítana olyan szakértői bizottságokat, amelyek alaposan kivizsgálnák, mely magyar politikusok és igazgatók (és milyen mértékben) felelősek a Délvidéken lezajlott rablóprivatizációkért, amelyek több tízezer magyart és más nemzetiségű polgárt juttattak az utcára. A szilárd bizonyítékok begyűjtése után az MRM nem kezdeményezné a gazemberek elleni megtorlást, nem is jelentené fel őket, csupán gondoskodna róla, hogy a „szégyenpadra” jussanak, hogy a nevük fekete betűkkel kerüljön be a magyar történelembe.

Ez csak kis töredéke az MRM elképzeléseinek. Akad még számos érdekes és használható ötlet a gazdasággal, oktatással, kultúrával stb. kapcsolatban, de mint mondtam, aki akarja, folytassa a sort.

Engem elsősorban a fenti elképzelések ragadtak meg.

Az MRM-nek azért hiszek jobban, mint a többi pártnak, mert úgy tudom, becsületes, dolgos, kreatív magyar emberek alkotják. Őszintén bízom benne, hogy sohasem kell majd visszaszívnom a leírtakat.

K. P.