http://static.rtv.rs/slike/2013/07/02/nacionalni-savet-madjara-magyar-nemzeti-tanacs-logo-jpg_660x330.jpgEgyéb 

Október 26-án tartják a nemzeti tanácsi választásokat Szerbiában

http://static.rtv.rs/slike/2013/07/02/nacionalni-savet-madjara-magyar-nemzeti-tanacs-logo-jpg_660x330.jpgOktóber 26-ára írta ki a helyi önkormányzatokért felelős miniszter az országban élő kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló választást – számolt be róla a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

Kori Udovicki kedden Belgrádban kijelentette, hogy a Szerbiában élő 22 nemzeti kisebbség közül 17 választhatja meg közvetlen módon saját kisebbségi önkormányzatát. Az orosz és a török nemzeti közösség nem vesz részt a választásokon, a goráni közösség vezetői pedig korábban úgy nyilatkoztak: nem tartják magukat nemzeti kisebbségnek. A lengyel, a montenegrói, a macedón és a horvát nemzeti közösség tagjai elektorok által választják meg nemzeti tanácsukat október végén.

A Szerbiában élő kisebbségek a nemzeti tanácsokon keresztül valósítják meg a kulturális önigazgatáshoz fűződő jogukat – magyarázta a tárcavezető, hozzátéve, hogy ez jog a művelődés, a tájékoztatás, a nyelvhasználat és az oktatás területére terjed ki.

Udovicki emlékeztetett arra is, hogy az alkotmánybíróság januárban alkotmányellenesnek nyilvánították a nemzeti tanácsokról szóló törvény néhány pontját, ezért változtatni kellett a jogszabályon. A módosítás főleg a választások módjára vonatkozott, az új összetételű nemzeti tanácsok felállását követően pedig a belgrádi parlament napirendjére kerülhet az országos kisebbségi önkormányzatok hatásköreinek kérdése is.

A nemzeti tanácsi választásokon való részvételhez szükséges külön választói névjegyzéket a hétvégén lezárták, hogy a választás kiírása előtt meghatározzák, mely kisebbségek milyen formában választhatják majd meg önkormányzatukat.
Közvetlen választást akkor lehet tartani, ha az adott nemzeti kisebbség 40 százaléka feliratkozott a külön választói névjegyzékre. A számok meghatározásakor a 2011-es népszámlálás adatait veszik figyelembe. Abban az esetben, ha a feliratkozottak száma nem éri el a teljes kisebbségi közösség 40 százalékát, választott elektorok által zajlik a voksolás.

Október 26-án a Szerbiában élő magyarság a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács 35 tagú testületének összetételéről dönthet.(MTI)

Hasonló bejegyzések