Egyéb 

Nem lesz megbeszélés az arab befektetők és a vajdasági gazdák között

A Tartományi Mezőgazdasági Titkárság tegnap közölte, a köztársasági Mezőgazdasági Minisztériumnak „nem áll módjában” közvetíteni az egyesült arab emírségekbeli befektetők és a vajdasági termelők között az állami földek bérbeadásáról.

A titkárság közleménye szerint a minisztériumban megtartott két héttel ezelőtti találkozón a titkárság azért szállt síkra, hogy a vajdasági termelők is az EAE-beli befektetőkkel azonos feltételek mellett pályázhassanak a földbérlésre, egyúttal szembehelyezkedett a szerbiai kormány és az Al Ravafed cég között létrejött szerződésben foglaltakkal. Akkor megállapodtak abban, hogy a minisztérium összekötő szerepet játszik majd a vajdasági gazdákat képviselő tartományi titkárság és az arab befektetők között. „Sajnos azonban, a Tartományi Mezőgazdasági Titkárságot a minisztérium ma arról értesítette, hogy nem áll módjában közvetíteni a megbeszéltek alapján, így nem is kerül sor az előrevetített találkozókra” – áll a titkárság közleményében.

Branislav Bugarski megbízott tartományi mezőgazdasági titkár pénteki találkozójukon mindezt közölni fogja a vajdasági földművesek képviselőivel.

Beta nyomán

Hasonló bejegyzések