Egyéb 

Döntenek a Világbank által nyújtandó árvízszanálási hitelről

A Világbank tárgyalásokat folytat a szerbiai kormánnyal arról, hogy mely projektumokat finanszírozzák az árvizek okozta károk szanálására szánt 300 millió dolláros hitelből, amelyet decemberben kap meg az ország – jelentette be Tony Verheijen, a Világbank szerbiai irodájának vezetője. „A megállapodásnak még ezen a héten vagy a jövő hét folyamán meg kell születnie, a Világbank ügyvezetői igazgatóinak bizottsága pedig várhatóan az október 3-ára bejelentett ülésen dönt majd erről a hitelről” – mondta el Verheijen a NIN hetilap legújabb számának adott interjújában.

Hozzátette, mintegy 150 millió dollárt hagynak jóvá az árambeszállításra, mert ezt a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) egymaga nem tudná finanszírozni és ez veszélyeztetné a vállalat működését. Verheijen meglátása szerint a kormány ezzel a szinte bizonyos téli áramkorlátozásokat kívánja megelőzni.

További 50 milliót hagynak jóvá a villanyerőművek szanálására és a víz kiszivattyúzására a Tamnava nyugati területéről, 70 milliót adnak 49 község gazdáinak támogatására, valamint nagyjából 22 millió dollárt az árvízvédelem kulcsfontosságú rendszereinek szanálására, közölte Verheijen.

Leszögezte ugyanakkor, hogy késnek a szerbiai reformok, ennek a késlekedésnek az ára pedig évente több mint egy milliárd euró. Szavai szerint a kormány számára az augusztus végén eladásra kínált 502 állami vállalat jövőjének rendezése jelenti majd az igazi próbatételt.

Beta nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések