Egyéb 

Jenki nagykövet: „Szerbia és az USA együtt küzdenek az Iszlám Állam ellen”

Michael Kirby, az USA belgrádi nagykövete a szerbiai fővárosban kijelentette, hogy a két ország kormánya „együttesen” küzd az Iszlám Állam (IS) nevű szélsőséges csoport ellen, hiszen a terroristák közös fenyegetést jelentenek. Az Egyesült Államok „nem várja el” más országoktól, hogy az IS ellen harcoljanak, mindazonáltal támogatja az országok „saját érdekükben” folytatott küzdelmét az IS ellen – mondta Kirby a Szerbiai Vöröskeresztben, ahol önkéntes véradást szerveztek az USA nagykövetségével együttműködésben a szeptember 11-i terrortámadás évfordulója alkalmából.

 

A nagykövet elmondta, a szerbiai kormánykörök biztosították őt afelől, hogy Szerbia intézkedéseket foganatosít az IS fenyegetése ellen, amit a nagykövet üdvözölt. „Ez egy közös probléma, hiszen ebben a csoportban vannak szerbiai állampolgárok is, néhány lakosunk pedig életét vesztette. Szerbia velünk együtt harcol az IS ellen, miként azt Aleksandar Vučić kormányfő bejelentette” – mondta Kirby.

Emlékezetes, hogy szárnya kaptak olyan hírek, miszerint Ószerbiában önkéntes iszlám kiképzőtábor létesült, melyekben terrorista akciókra készülő személyeket készítenek fel.

Beta nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések