Szerbiában az igazságszolgáltatás meglehetősen „problematikus”
Nikola Selaković igazságügyi miniszter kijelentette, az igazságszolgáltatás az egyik legproblematikusabb ágazat Szerbiában, ám az eltelt két év során sikerült jelentős lépéseket tenni a jogállamiság előremozdítása érdekében. Az, hogy ez miben nyilvánult meg, már nem részletezte a miniszter.
Selaković ezt az Európai Tanács Bővítési Bizottságának képviselőivel folytatott megbeszélései során mondta. A miniszter annak az elvárásának adott hangot, hogy a 23. tárgyalási fejezethez kötődő akciótervet sikerül az elkövetkező két hónapban befejezni. Rámutatott arra, hogy a szóban forgó tervet következetesen végre kell hajtani.
Az Igazságügyi Minisztérium közölte, Giuseppe Manza, Olaszország belgrádi nagykövete elmondta, hogy a joguralom megteremtése minden mai demokratikus társadalom alapja, és Szerbia haladást könyvelhetett el ezen az úton, hiszen törvényeket és stratégiákat fogadott el. Tegyük hozzá: csak éppen szelektíven tartatja be!
Beta nyomán T. T.